Kultúra, oktatásVersünnep Vásárhelyen is

2014. március 27., csütörtök
 
Versünnep Vásárhelyen is

2005-től, József Attila születésének 100. évfordulója kapcsán született meg a nemzetközi rendezvénysorozat gondolata.

 

 

 

 

Ezt követően négy alkalommal került megrendezésre a versmondó verseny, amely eddig csak a színművészek, az előadóművészek és a szakirányú egyetemek hallgatóinak adott lehetőséget a magyar líra kincseinek népszerűsítésére határainkon belül és kívül egyaránt. Minden alkalommal az aktuális év irodalmilag kiemelt évfordulójához kötik a kiírást.
2014-ben ötödik alkalommal rendezik meg a Versünnepet, ezúttal a Bánffy György Kulturális Szalonnal együttműködésben. Bánffy György a Versünnep események emblematikus személyisége volt, úgyis, mint versenyző, és úgy is, mint a zsűri elnöke.

 

Az Emlékpont, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Varga Tamás Általános Iskola versmondó versenyt rendezett március 27-én, csütörtökön 10 órától a hódmezővásárhelyi közgyűjtemény előadótermében.

 

A "Család Európai Évének" jegyében és az I. világháború kitörésének centenáriumához kapcsolódó tematikával meghirdetett megmérettetésen közel negyven általános és középiskolás diák vett részt. A városi selejtező továbbjutói részt vehetnek a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon szervezésében április 5-én, Budapesten megrendezésre kerülő fesztivál döntőjén.

 

Eredmények:

 

I. kategória

 

NÉV

 

ISKOLA (ÉVFOLYAM)

VERSEK

Felkészítő tanár

Megjegy-

zés 

 

I. Kovács Bence István

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola (4. évf.)

Vesztergom Andrea: Kistestvérem született

Dezső Ágnes

Budapesti döntőre továbbjutott

II Török Beáta

Varga Tamás Általános Iskola (4. évf.)

Móra Ferenc: A hegedű

 

Horváth Tímea

 

III Juhász Márk

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola (4. évf.)

Petőfi Sándor: Szülőimhez

Török Ágnes

 

IV. Soós Adél Villő

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola (4. évf.)

Simon István: Mirza

Dezső Ágnes

 

V. Dávidházi Dóra

 

 

Varga Tamás Általános Iskola (3. évf.)

Nadányi Zoltán: Az első pogácsa

 

Czeróczki Claudia

 

 

 

II. kategória

 

NÉV

 

ISKOLA (ÉVFOLYAM)

VERSEK

Felkészítő tanár

Megjegy-

zés 

 

I Bán Péter

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola (6. évf.)

Sebők Éva: Koboldos

Daridáné Papp Erika

Budapesti döntőre továbbjutott

II Jucha Csanád

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola (7. évf.)

Hegedűs József: Nem láttam…

Daridáné Papp Erika

Budapesti döntőre továbbjutott

III. Kántor Judit

Varga Tamás Általános Iskola (5. évf.)

Horváth István: Tornyot raktam

Molnárné Megyeri Anikó

 

III. kategória

 

NÉV

 

ISKOLA (ÉVFOLYAM)

VERSEK

Felkészítő tanár

Megjegy-

zés 

 

I Torma Evelin

Németh László Gimnázium és Általános Iskola (11. évf.)

Babits Mihály: Miatyánk

Udvari Tünde

Budapesti döntőre továbbjutott

II Kerbel Dániel

Eötvös József Székhelyintézmény (11. évf.)

 

Ady Endre: A Duna vallomása

 

Arnóczky Mária

 

III. Hevesi Flóra

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (10. évf.)

József Attila: Kései sirató

Szabóné Gulyás Irén

 

 

Olvassa el ezt is!

Sosincs korán megtanulni

Sosincs korán megtanulni

A hétfőn az eső miatt elmaradt csoportok, vagyis körülbelül 50 gyerek számára ma délelőtt folytatódott az OviZsaru Nap.
A szív és a hivatás a helyén van

A szív és a hivatás a helyén van

Március 25-én, idén huszonegyedik alkalommal megkezdődtek az Aranyossy Napok, a hét további részében sok érdekes programmal. Sok képpel!
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...