SportVerseny sikerélménnyel

2015. február 12., csütörtök
 
Verseny sikerélménnyel

Február 11-én délelőtt a vásárhelyi sportuszoda a távokat leküzdő úszók biztatásától volt hangos. Mindegyik célba ért úszó sugárzott az örömtől, függetlenül attól, hogy hányadik lett. Igaz ezen az úszóversenyen, nem a teljesítmény, hanem az elszántság és kitartás és sok esetben a táv végigúszása volt a legfontosabb.

 

 

 

Csongrád megye, fogyatékkal és tanulásban akadályozottakkal foglalkozó intézményekből közel százan neveztek be a XIII. Fogyatékkal Élők Sport és Szabadidős  Úszóversenyére. A házigazda Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola felhívására Szegedről, Csongrádról, és persze Hódmezővásárhelyről jöttek el. A versenyzők mell- és gyorsúszásban mérték össze tudásukat.

A lovaglás mellett évek óta az úszás is fontos része az Aranyossy terápiás programjának. Az ilyen esemény, mint a csütörtöki úszóverseny izgalmas és sikerélményekben gazdag, még ha nem is a teljesítmény a fokmérője. A jelentősége viszont vitathatatlan, mert a fogyatékkal élőknek tartást és önbizalmat ad, segít a gátlásaik feloldásában, hallottuk a pedagógusoktól.  

 

Az Aranyossy Ágoston Általános Iskola eredményei:

 

 „A” kategória, I. korcsoport:

Balogh Dániel: 20m gyors II. hely

Molnár Tamás: 20m mell III. hely

Fejes Arnold: 20m gyors I. hely, 50m mell I. hely

Mohai Olívia: 20m mell I. hely, 20m gyors II. hely, 50m mell II. hely

Horváth Bettina: 20m mell III. hely

 

„A” kategória, II.korcsoport

Mohai Robin: 50m mell II. hely, 50m gyors II.hely

Szabó Karolina: 20m mell II. hely, 20m gyors II. hely

Dinka Erika: 20m mell I. hely, 20m gyors I. hely, 50m mell I. hely

 

„D” kategória, I. korcsoport:

Fehér Zsolt: 50m mell I. hely, 50m gyors II. hely, 50m hát II. hely

Olasz Tibor: 20m mell II. hely, 20m gyors II. hely, 50m mell II. hely

 

„D” kategória, II. korcsoport:

Pusztai Máté: 50m mell II. hely

Vass Attila: 20m mell I. hely

Gojdár Nimród: 20m mell II. hely, 50m gyors II. hely

 

Felkészítő: Lengyel Gyöngyi

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Öt vásárhelyi érem a Megyei Sakk Diákolimpián

Öt vásárhelyi érem a Megyei Sakk Diákolimpián

A vásárhelyiek közül hárman képviselhetik Csongrád megyét, illetve tanintézményüket Miskolcon, az Országos Diákolimpián, április elején. Képekkel és eredményekkel!
Ingyen óvodai étkezés szeptembertől

Ingyen óvodai étkezés szeptembertől

Lázár a Visszhang utcai fórumon jelentette be, a kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk.

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...