SportVereség hazai pályán a tavalyi bajnoktól

2012. november 27., kedd
 
Vereség hazai pályán a tavalyi bajnoktól

Az NBII-es bajnokság fordulójában, november 22-én az Abonett KC csapatát fogadták a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

 

 

Álmos, lagymatag első félidőt produkált a két gárda, felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott tetemesebb előnyre szert tenni, így szoros eredménnyel (egy gólos vendégvezetéssel) vonultak pihenőre, olvasható a hlkc beszámolójában.

Mint írják, a második félidő 8. percétől, 18-20-as állásnál csapatuknál érthetetlen rövidzárlat következett be, melynek eredményeként az abonyiak tíz gólosra növelték előnyüket. Elemi hibák, labdavesztések és tanácstalanság jellemezte a játékukat, mintegy 10 percig gól-képtelennek bizonyultak. Idei leggyengébb játékukkal így kiadós vereséget szenvedtek, ami az elmúlt hetek javuló teljesítménye tükrében igazi hidegzuhanyként hatott, írja a beszámoló.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Abonett KC 26-37 (14-15) – 150 néző

HLKC: Tóth – Török 2, Hegyi 6, Kovács 4, Tószegi 10, Sajtos 2, Miklós 1 Cs: Molnár (k), Domján 1, Szabó, Krumesz, Blaskovics, Olasz, Kiss
Abonett KC: Mertlik I., Bíró 3, Csáki 4, Halasi 4, Hegedűs 5, Kövér 12, Mertlik M. 4, Molnár 2, S.Tóth 3, Vincze, Bajtek, Mertlik E., Tamási

 

Sipter Lajosné edző: “A mai mérkőzéssel az elmúlt egy hónapban mutatott javuló teljesítményünket nulláztuk le!”

 

 

Junior mérkőzés:

Hódmezővásárhelyi LKC – Abonett KC 25-23 (12-12) – 100 néző
HLKC: Balogh – Jaksa, Fürcht, Sajtos 4, Szabó 6, Bálint 3, Blaskovics Cs: Molnár (k), Tószegi 7, Kovács 2, Olasz 3, Becsei, Krumesz
Az Abonett KC legjobb gólszerzői: Tamási 6, Csizmás 5, Mertlik E. 5

 

 

A HLKC Felnőtt vsapata legközelebb december 1-én, szombaton Túrkevén lép pályára, 13 órától.

A juniorok mérkőzése 15 órától kezdődik.

 
 
Forrás: hlkc
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.