Kultúra, oktatásVendégek a Klauzálban a fegyverneki testvériskolából

2014. június 24., kedd
 

A Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolába a tanévzárás hajrájában látogatott el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, Fegyvernekből, az  Orczy Anna Általános Iskola 30 tanulója és 6 pedagógusa .  

 

 


A testvériskola vendégeit a klauzálos diákok és pedagógusok tartalmas és izgalmas programokkal várták, mondta el Kovács Szabina tanárnő a Vásárhelyi Híreknek. A délelőtt folyamán a tanulóknak játékos sportversenyen, majd kézműves foglalkozásokon volt alkalmuk ismerkedni egymással. Kipróbálhatták a zsugorka készítést, kisebb ajándéktárgyakat alkothattak. Nagy sikere volt a közös tánctanulásnak, ahol amellett, hogy néhány  hip-hop mozdulattal mindenki gazdagabb lett, megalapozták a hatékony együttműködést is, mondta a vendéglátó iskola tanárnője.  

 

A vásárhelyi diákok diavetítéssel egybekötött kiselőadások segítségével mutatták be Vásárhely nevezetességeit, a Klauzálban folyó oktató-nevelő munka néhány jellegzetes elemét: az erdei iskolai programot, a Határtalanul programot, a projekt- és témaheteket.

A csoport ellátogatott az Alföldi Galériába, ahol Dr. Cserjés Katalin Hódmezővásárhely művészéletéről, Tornyai János festőművészről tartott rövid előadást. A program része volt egy ópusztaszeri kirándulás is.

 

Olvassa el ezt is!

Kellemes nyüzsgés városszerte

Kellemes nyüzsgés városszerte

Négy helyszín, tucatnyi program: új értelmet nyert Hódmezővásárhelyen a tömegkultúra kifejezés szombaton a Múzeumok éjszakáján. Képekkel!
Egy bronzérem az Egyéni OB-n

Egy bronzérem az Egyéni OB-n

A Magyarország 2014. Évi Ifjúsági Egyéni Atlétikai Bajnokságán a Hódiák SE. 4 sportolóval vett részt, közülük Szűcs Noémi volt a legeredményesebb.

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.