KözéletVégső búcsú Pál Sándortól

2016. január 29., péntek
 
Végső búcsú Pál Sándortól

Január 28-án a Katolikus Temetőben családja, rokonai, barátai, volt munkatársai, ismerősei, tisztelői, a sportbarátok sokasága kísérte utolsó útjára Pál Sándort.

 

 

Fotók: Baranyai Antal

 

 

 

69. életévében 2016 január 21-én hunyt el váratlanul. A Hódmezővásárhelyi FIM Alföldi Porcelángyár üzemi konyha vezetője, majd a Jó Étvágyat Kft tulajdonosa, ügyvezetője volt. Hódmezővásárhely 2005-ben "Signum Urbis Honorantis" kitüntetést adományozott ott végzett munkájáért. A sportot szerette, támogatta, kedvenc sportágában a labdarúgásban a Hódmezővásárhelyi PORCELÁN SK-nál elnökségi tagként, majd játékvezetőként, sportvezetőként, a Csongrád megyei Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottság elnökeként dolgozott.

 

Pál Sándor a Csongrád megyei és a Hódmezővásárhelyi labdarúgósportban végzett több évtizedes eredményes munkája alapján beírta nevét Hódmezővásárhely és az egyetemes magyar sport aranykönyvébe.

 

Olvassa el ezt is!

Kemény küzdelem vár a Kosársulira

Kemény küzdelem vár a Kosársulira

Az eddigi hat győzelem leginkább a rutinjuknak köszönhető, ami a nehéz percekben átlendítette őket a holtponton. A szombati ellenfél mindössze kétszer hagyta el a pályát vesztesként:
Kézilabda Kupa a Balogh Imsiben

Kézilabda Kupa a Balogh Imsiben

Női és férfi csapatok részvételével a Hódmezővásárhelyi Kézilabda Egyesület megrendezi az I. Hódmezővásárhely Kupa - Nemzetközi Kézilabda tornát.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.