KözéletVégső búcsú Herczeg Mihálytól

2011. augusztus 30., kedd
 
Végső búcsú Herczeg Mihálytól

Augusztus 31-én 14 órakor a Szent István templomban búcsúzunk Herczeg Mihálytól, Hódmezővásárhely díszpolgárától, a város szellemi életének egyik kimagasló személyiségétől.

 

 

Saját magáról írta: Im memoriam Herczeg Mihály

 

 

2011. augusztus 21-én türelemmel viselt betegség után elhunyt Herczeg Mihály tanító, nyugalmazott levéltárvezető, korábbi önkormányzati képviselő, a Szeremlei Társaság alapító tagja és tiszteletbeli elnöke, Hódmezővásárhely díszpolgára. Halálával Hódmezővásárhely egy olyan pótolhatatlan tagját veszítette el, aki példamutató életével, a város szellemi értékeit gyarapító munkásságával járult hozzá a város fejlődéséhez, a vásárhelyi és a Vásárhelyről elszármazott, de oda eltéphetetlenül kötődő alkotó értelmiség összetartásához.

 

Búcsúztatása és az urnatemetés augusztus 31-én 14 órakor a család kérésének megfelelően a hódmezővásárhelyi Szent István Katolikus Templomban lesz.

Herczeg Mihályt Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.

 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Választás 2026

Választás 2026

A Választási Bizottsága a városháza dísztermében kisorsolta a jelöltek nevét, így kialakult a szavazólapokra kerülő sorrend.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Magyar Péter Vásárhelyen
Magyar Péter Vásárhelyen Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.