Kultúra, oktatásVasárnap zár a páratlan kiállítás

2015. március 25., szerda
 

1945-ben márciusában a több ezer áldozatot követelő soproni és szombathelyi bombázások zárták le a második világháború magyarországi légi háborújának történetét.

 

 

 

 

Az Emlékpont vasárnapig látogatható Háború a felhők felett című kiállítása a hetven évvel ezelőtti égi tragédiának állít emléket, melyen Oláh András Pál történész, a tárlat kurátora tart vezetést március 26-án, csütörtökön délelőtt 10 órai kezdettel.

 

A Magyar Roncskutatók Egyesülete, a Hadtörténeti Intézet és a Szolnoki Repülőmúzeum, valamint magángyűjtők közreműködésével összeállított kiállítás tárgyi anyagát még soha nem láthatta így egyben a nagyközönség.

A mai Magyarország területe fölött mintegy háromszáz angolszász gépet lőttek le. A tárlat anyagának jelentős része a megtalált roncsokból származik. A kiállításon látható második világháborús amerikai repülőgépmotor darab, szárnylemezek, egy bombázó futóműve, valamint egy Ácsteszér határában lezuhant Liberator alumínium alkatrészeiből készült répaszecskázó vagy egy oxigéntartály átalakításával gyártott házi permetező is.

Látható egy Messerschmitt vadászgép műszerfalának számos eredeti alkatrészt tartalmazó rekonstrukciója, pilóták személyes tárgyai és egy légvédelmi tüzér sapkája is, kitüntetésekkel. A március 29-ig nyitva tartó, témájánál fogva kuriózumnak számító kiállítás, a tárgyak mellett, tucatnyi tablóval, filmvetítéssel, több generáció érdeklődésére tartott számot.  

Március 26-án, csütörtökön délelőtt a tárlatvezetésén résztvevők megismerhetik ezeknek a roncsoknak és pilótáiknak, valamint a hajózó személyzet történetét is Oláh András Pál, a téma szakavatott kutatójának tolmácsolásában.

 

Olvassa el ezt is!

Megoldódott a kopáncsi legenda

Megoldódott a kopáncsi legenda

Hódmezővásárhely határában a földből eddig is sok érdekes lelet került elő. Most egy elveszetnek hitt leletanyag rejtélye oldódott meg.
Szófiából is hozott egy aranyat

Szófiából is hozott egy aranyat

Március 21-én rendezték Bulgáriában a II. Sofia Open WTF Taekwondo Versenyt, amelyen a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondot  Berei Béla képviselte. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.