Kultúra, oktatásVasárnap nyílik Kondor Béla kiállítása Hódmezővásárhelyen

2016. november 24., csütörtök
 
Vasárnap nyílik Kondor Béla kiállítása Hódmezővásárhelyen

Kondor Béla gyűjteményes kiállítása nyílik november 27-én 15 órakor Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban.

 

 

 

 

 

 

A Jelet hagyni címet viselő reprezentatív tárlaton közel kétszáz festményen, grafikán és számos különleges tárgyon keresztül nyerhet bepillantást a nagyközönség a 20. század egyik legösszetettebb magyar művészegyénisége életművébe.

 

9 teremben 180 grafika, festmény mutatja be azt az életművét, amely - Fertőszögi Péter a kiállítás kurátora elmondása szerint - alig több, mint másfél évtizedet tesz ki, így művészetében nem lehet szigorúan vett alkotóperiódusokat, korszakokat vagy stílusokat elkülöníteni, ám ő volt nemzedékének egyik legfontosabb alkotója, akinek munkássága csak olyan stílusteremtő mesterekhez mérhető, mint Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos, Vajda Lajos vagy Tóth Menyhért.

Fertőszögi Péter a Vásárhelyi Híreknek elmondta azt is, hogy ez is befolyásolta a kiállítás rendezési elvét, ugyanis a 9 teremben és az emeleti folyosón látható művek nem alkotói periódusok, hanem tartalmi szempontok szerint, motívumok, sorozatok és témák alapján épülnek fel.

 

A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Tornyai János Múzeum közös szervezésében jött létre.

 

Az advent első vasárnapján, délután 3 órakor nyíló tárlaton köszöntőt mond Almási István Hódmezővásárhely polgármestere, a kiállítást dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára nyitja meg. A vernisszázson Kondor Béla verseket szaval Mohai Gábor előadóművész, zongorán kíséri Binder Károly zeneszerző, zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének vezetője. Kondor művészetét és a tárlat koncepcióját Fertőszögi Péter művészettörténész, kurátor mutatja be.

 

A Jelet hagyni - Kondor Béla gyűjteményes kiállítás 2017. február 12-éig tekinthető meg a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

 

Olvassa el ezt is!

Az alsógatyám mérete a magánügyem

Az alsógatyám mérete a magánügyem

A vásárlói kártyások pszichológiai személyiségprofilját is össze tudnák rakni, a magánéleti viszonyai, társadalmi helyzete is precízen elemezhető, feldolgozható.
A Karácsonyra hangolódik Vásárhely

A Karácsonyra hangolódik Vásárhely

A szeretet, a figyelmesség, a meghitt készülődés, az ünnepi hangulat lesz a főszereplő a következő hetekben. Új helyszínen lesz a Gyermekkarácsony.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.