Kultúra, oktatásVásárhelynek is jut a támogatásból

2016. május 24., kedd
 
Vásárhelynek is jut a támogatásból

A Szegedi Tudós Akadémia az egész régió természettudományos oktatását előmozdíthatja - jelentette ki Bert Sakmann Nobel-díjas kutató, a program képzési igazgatója hétfőn Szegeden a Novotelben tartott sajtótájékoztatóján.    

 

 

 

 

 

A tudós a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó program sajtótájékoztatóján felidézte, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulóján, 2012-ben jár Szegeden először, az azóta az elvégzett munka pedig tiszteletre méltó, komoly erőfeszítéseket tesznek Szegeden a tehetséges fiatalok képzésének fejlesztése érdekében. A kormány és a város által is támogatott kezdeményezés jelentős hatással lehet nemcsak Magyarország, hanem egész Kelet-Európa természettudományos oktatására.
Bert Sakmann kitért arra is, a programban részt vevő diákok rendkívül motiváltak. 

 

2016-tól évente 250 millió forint jut a tehetséggondozó program működésére, és állami támogatással fejlesztik a szegedi Radnótit, valamint a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolát.

Bert Sakmann május 24-én meglátogatta a vásárhelyi iskolát, részt vett egy laborgyakorlaton is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kupát ért a vívóidényben elért eredmény

Kupát ért a vívóidényben elért eredmény

Május 21-én a budapesti versenyen a Hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesületet Sápi Ferenc egyedüliként képviselte a páston férfi tőr egyéniben.
Barátok közt verhetelenül a legjobb

Barátok közt verhetelenül a legjobb

Egy friss hazai kutatás szerint a magyarok még mindig ’Barátok közt’ érzik legjobban magukat. És hogy mit szeretünk még nézni? Meg fog lepődni!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.