GazdaságVásárhelyiek egy részének mától drágább a gáz

2011. január 12., szerda
 
Vásárhelyiek egy részének mától drágább a gáz

Nálunk drágább, de van ahol még olcsóbb is lett a gáz. Az EMFESZ lakossági ügyfeleinek egy része mától nem hogy a régi áron, hanem még valamivel kedvezőbben juthat gázhoz. A vásárhelyiekre ez nem vonatkozik.

 

Meglepő eredménnyel zárult az EMFESZ 300 ezer ügyfelének szétosztása. A Tigáz és a Főgáz árversenybe kezdett és az ország több olyan megyéjét is megszerezték, amelyben más is szolgáltat gázt. A Csongrád megyét és így Vásárhelyt is ellátó  GDF Suez,  Györ-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Békés és Bács-kiskun megyében szerzett vissza korábban elcsábított ügyfeleket. A lakossági fogyasztók az egyetemes szolgáltatásban 12 000 forintos éves alapdíj mellett 97 forintért kapnak egy köbméter gázt, míg a gázmérővel nem rendelkező lakossági fogyasztóinak alapdíj nélkül 106 forint. Erre jön még rá a 25 százalékos áfa és a 3,12 százalékos úgynevezett import korrekciós tényező, valamint az 1,87 forintos biztonsági készletezési díj. Ennek az árnak aláígért a Tigáz, amely az EMFESZ nyolc százalékos kedvezménye alatt adja a gázt, A FŐGÁZ pedig hat százalékkal olcsóbb lett. A GDF Suez, 60 ezer ügyfelet szerzett vissza, tehát az EMFESZ-szel szerződött Vásárhelyiek ismét drágábban kapják a gázt, legalább is három hónapig. Hogy azután mi lesz, még nem lehet tudni,  hiszen az Emfesz még visszakaphatja gázkereskedelmi engedélyét, és harcot indíthat az elvesztett ügyfelekért.

 

Olvassa el ezt is!

Az újév első babája Vásárhelyen

Az újév első babája Vásárhelyen

Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026

Vásárhelyi Művészeti Díj 2026

Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
Ismét elmaradt a győzelem

Ismét elmaradt a győzelem

A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem

Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.