KözéletVásárhelyiek dobogós helyezése a Nagykőrösi Lövészfesztiválon

2011. október 23., vasárnap
 

Október 22-én rendezték Nagykőrösön a III. Lövészfesztivált. A nevezési felhívás szerint a lövészfesztivál megrendezésének a célja, hogy a kis egyesületek bajnokság keretei között találkozzanak, egyúttal a Vidék Bajnoka cím elnyerésére is alkalom legyen egyéni és csapat versenyszámokban.

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Polgári Lövészegylet versenyzői is részt vettek a versenyen. A területi bajnokság keretében két versenyre került sor azonos helyen és időben, egyrészt ez volt a szabadtéri tűzfegyveres versenyszezon záró akkordja és a fedett pályás légfegyveres szezon nyitánya is. A Nebuló lövészprogram keretében a Lövészegylet versenyzői a 13-15 éves kategóriában indultak. Deák Dávid a légpisztolyos versenyszám győztese, Erdélyi Dániel a légpuskás versenyszám győztese lett. Ábramám Tibor légpuskával a 2., Tóth Sára a 3., Kovács Bettina a 4. helyezést szerezte meg. Egy korcsoporttal feljebb Kurunczai Máté légpuskával szintén győzelmet aratott. Így nem csoda, hogy a légpuskás csapatversenyt a vásárhelyi gyerekek nyerték. A felnőttek a tűzfegyveres versenyszámokban nem hozták a formájukat, így a Hódmezővásárhelyi Polgári Lövészegylet csapata összesítésben az 5. helyen végzett.

 

Igaz Katalin a Hódmezővásárhelyi Polgári Lövészegylet ügyvezető elnöke tájékoztatása szerint a sportlövő Diákolimpia Országos  Döntője a Hódtói sportcsarnokban november 5-én kerül megrendezésre.

 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.