SportVásárhelyié az egyetlen dobogós magyar helyezés Velencében

2012. november 14., szerda
 

Botrányoktól sem mentes körülmények között zajlott november 10-11-én az idei, a 33. Meeting Orientamento Venezia Nemzetközi Tájfutóvereny. A történelmi Velence legszebb utcácskáin, terein és lagúna hídjain teljesítendő 2 és 10 kilométer közötti, – korosztálytól függő – távot ezúttal a tenger áradása nehezítette.

 

Nézze meg a Galériánkban a verseny helyszínén készült képeket!

 

 

Mint az a híradásokban is látható, egyes helyeken, a száraz részek között, 40-60 centiméteres víz áll. A legmagasabb éppen a Szent Márk téren.

A világviszonylatban is az egyik legnagyobb kuriózummal bíró versenyen induló 3992 tájfutónak tehát idén nemcsak a nézelődő, fényképező turisták hadát kellett kerülgetni, hanem a szinte az egész várost elborító, sokszor félméteres vízen is át kellett gázolni.

 

„Futás közben sokszor semmit sem láttunk, csak a vizet”, mondja Kisháziné Zombory Erika, aki férjével Kisházi Gáborral és fiával ifj. Kisházi Gáborral a hódmezővásárhelyi Hód Mentor Tájékozódási Futó Klubot képviselte. Hódmezővásárhely színeiben Juhászné Bálint Ildikó és Juhász Gábor, a HTC két sportolója is indult a nagy versenyen.

Kisháziné a Vásárhelyi Híreknek elmondta, harmadszor vett részt a velencei versenyen, de ilyen irreálisan extrém körülmények között még nem futott.

Velencében 2010-ben már volt egy harmadik helyezése, amit idén egy kategóriával feljebb, tehát felnőtt női ’A’ osztályúként szombaton a középtávú versenyen megismételt, majd vasárnap a normáltávú, 10 kilométeres verseny végén harmadik helyen, ismét a dobogóra állhatott. Szintén szombaton Ifj. Kisházi Gábor, a legfiatalabb indulóként, 11 évesen, a felnőttek rövidebb távján 89 indulóból a 28. helyen végzett. Vasárnap már korcsoportjában állt ismét rajthoz és a 12 éves fiúk közt a 11. helyen végzett.

 

Kisháziné elmondta, az egyébként legtöbb esetben természetben rendezett tájékozódási futóknak különleges élmény Velencében futni, amihez most az időjárás még extrémebb helyzetet teremtett, hiszen, mint mondta,  a távot időre kellett teljesíteni szinte végig vízben gázolva. Ezért sok futó akarva-akaratlanul lefröcskölte, a gumicsizmás, sokszor jólöltözött, fényképezőgépes turistákat, aminek következtében tettlegességre is sor került. Emiatt az olasz rendőrség a verseny vége felé a további induló csoportokat nem engedte rajthoz állni. A felfüggesztés szerencsére a magyar indulók korábbi eredményeit nem befolyásolta.

Így Kisháziné Zombory Erika a felnőtt női ’A’ osztályú középtávú bronzérmével a magyar indulók egyetlen dobogós helyezését hozta Hódmezővásárhelyre, ami a vásárhelyi tájfutás utóbbi évtizedekben elért legnagyobb sikerét is jelenti.

„Mindig különleges és felülmúlhatatlan élmény ez a verseny, az ódon utcák, a lagúnák között futni, amit idén az áradás, azzal a rengeteg tengervízzel még felejthetetlenebbé tett" mondta a vásárhelyi tájfutó.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.