Kultúra, oktatásVásárhelyi zenész kapott Junior Prima Díjat

2014. december 1., hétfő
 
Vásárhelyi zenész kapott Junior Prima Díjat

Átadták az idei zeneművészeti Junior Prima Díjakat hétfőn a Zeneakadémián, a zsűri ezúttal is tíz elismerést osztott ki, köztük egy vásárhelyi dszessz muzsikusnak.

 

 


Bán Máté fuvolaművész, Celeng Mária énekesnő, Devich Gergely gordonkaművész, Elmauer János trombitaművész, Farkas Mira hárfaművész, Fejérvári Zoltán zongoraművész, Fonay Tibor dzsessz-basszusgitáros, Környei Miklós gitárművész, Pusker Júlia hegedűművész és Váradi László zongoraművész részesült idén az elismerésben.

A fiatal tehetségeket a zeneművészeti Junior Prima Díj társalapítója, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, Baji Csaba és Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, a zsűri elnöke méltatta a Zeneakadémia Solti-termében megrendezett ünnepélyes díjátadón.

 

Vigh Andrea kiemelte, hogy a kétmillió forinttal járó díj mára óriási presztízsre tett szert, többek között olyan díjazottaknak köszönhetően, mint Fenyő László, Kelemen Barnabás, Baráti Kristóf és Fülei Balázs. Emlékeztetett arra, hogy az idei díjazottakkal együtt az elismerést már 70 fiatal muzsikus vehette át a díj 2008-as megalapítása óta.

Átvehette a díjat a hódmezővásárhelyi születésű 27 éves Fonay Tibor dzsessz-basszusgitáros is. 2008-ban vették fel a Zeneakadémia dzsessz-tanszékére. Számtalan külföldi fellépés mellett többször szerepelt a Művészetek Palotájában és gyakori vendége a Budapest Jazz Clubnak és a Budapest Music Centernek. Olyan zenekarok állandó tagja, mint a Sárik Péter Trio, a Binder Quartet és a Munkácsy Eszter Quartet, de együtt zenél Babos Gyulával is. A külföldiek közül partnerei között tudhatta Nils Petter Molvaert és Eivind Aarsetet is.

 

Olvassa el ezt is!

SZIN bérletet Karácsonyra

SZIN bérletet Karácsonyra

Igazi meglepetés ajándék lehet! A karácsonyi akció keretében december 31-ig nagyon kedvezményesen lehet megvásárolni a SZIN bérleteket.
Eddig hat győzelem, három vereség

Eddig hat győzelem, három vereség

Az Országos Kézilabda Gyermekbajnokság regionális alapszakaszában a HLKC U13 csapat az 5 fordulót követően a 3. helyen állt. Még 4 forduló van hátra.
A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren

A 43. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Kossuth téren

Az országot 2021 óta járó, az előző év legjobb sajtófotóit bemutató vándorkiállítás Hódmezővásárhelyre érkezett.
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026

Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 

És ezt már olvasta?

A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán
A Kosársuli felugrott a 9. helyre a tabellán A PTE-PEAC-ot fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 16. fordulójában. a csapat végig uralta a meccset és visszavágott az őszi vereségért.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.