KözéletVásárhelyi vívósikerek Ausztriában

2011. november 28., hétfő
 

Ausztria, Magyarország, Szlovákia, Németország, Csehország és Szlovénia részvételével Nemzetközi Ifjúsági Vívóversenyt (Internationales Jugendfechtturnier) rendeztek a Salzburg melletti St. Johann im Pongauban november 26-án. A hat országból az 1998. évben született és annál fiatalabb 178 vívó lépett a pástra.

 

 

 

 

A magyarokat, a Hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület három fiú és három lány versenyzője képviselte. Mindkét nemben a két selejtezőkör után alakult ki a verseny rangsora, és a sorsolások után következtek a direkt kieséses küzdelmek.

Magyary Ágnes edző tájékoztatása szerint a vásárhelyi vívók magabiztosan vették az akadályokat, ennek eredményeképpen a lányoknál Bereczki Réka és Kádár Kitti, a fiúknál pedig Szabó Péter és Makó András is bekerült a nyolcas döntőbe.

A döntő Kádár Kitti lett, aki a végén megszerezte első nemzetközi aranyérmét. Bereczki Réka a verseny 2. helyezettje lett.

A lányok versenyében Nagypál Eszter is pontszerző lett és edzője szerint fiatal kora ellenére tanúbizonyságot tett küzdeni tudásáról, egy győzelemmel maradt le a 8-as döntőről. A 10. helyen végzett.

 

A fiúknál Szabó Péter a kör utáni rangsor 3. helyéről győzelmeket aratva határozottan lépkedett előre, csak a kettőbe jutásért szenvedett vereséget. Így a dobogó 3. helyére állhatott fel.

Makó András, aki még a fiatalabb korosztályhoz tartozik bravúros győzelmeket aratott a két vívókörben 9 győzelmet és egy vereséget szerezve az 5. lett.

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.