SportVásárhelyi vívó csibék

2013. március 11., hétfő
 
Vásárhelyi vívó csibék

A Szigetszentmiklósi Tőregylet rendezte meg az elmúlt hétvégén a Fülöp Mihály Emlékverseny korosztályos tőrvívó körversenyt.

 

 

A képen Izsó Luca és Makó András

 

 

Március 9-10-én, újonc és 2003 január elseje után születetteknek, csibe kategóriában rendeztek versenyt a Csonka János Műszaki Szakiskola tornatermében.

A hazaiak mellett, horvát, román, szlovák egyesületek versenyzői is beneveztek. A Hódmezővásárhelyi Csomorkány SE 5 versenyzője lépett a pástra.

 

Magyary Ágnes vezetőedző beszámolója szerint, a két csoportkőr levívása után a 32 –es táblára három vásárhelyi versenyzőnek sikerült felkerülni. A következő fordulóban azonban Miskolczi Tamásnak búcsúznia kellett. A következő asszóban a 16 és a 8-ba jutásért vereséget szenvedett Tóth Gergely is. A nyolcas döntőbe egyedül Makó Andrásnak sikerült bejutni. Magabiztosan 15:4-re győzött, de negyeddöntőbe jutásért viszont kikapott.

A 10 éves lányok versenyében a két vásárhelyi versenyző közül Izsó Lucának sikerült a döntőbe kerülnie, klubtársa Víg Henriett ellen aratott (15:6) győzelmével. A négybe jutásnál elszenvedett vereségével ő is a 6. helyen végzett.

 

Vásárhelyiek eredményei:

 

Makó András 6. helyezés

Tóth Gergely 14. helyezés

Miskolczi Tamás 24. helyezés

Kotormán Viktor 33. helyezés

Héjja Alex 35. helyezés

 

Olvassa el ezt is!

Ezernyi játék és élmény tárháza

Ezernyi játék és élmény tárháza

Az országban kilencedikként, március 18-án az Andrássy utca 54. szám alatt nyílik a Mikkamakka Játéktár, ezernyi játék és interaktív elfoglaltság tárháza gyereknek és szülőnek. Képekkel!
Hézső Ferenc rajzpályázat

Hézső Ferenc rajzpályázat

Hagyomány és modernség avagy a múlt, jelen és jövő képi átértelmezése. A határidő április 21.
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott

Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott

Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.
620 alkotó 1500 alkotás

620 alkotó 1500 alkotás

A zsűri június végéig dönt arról, hogy mely műveket tekintheti meg a közönség az október első vasárnapján nyíló Őszi Tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.