SportVásárhelyi Taekwon-dosok mestervizsgája Budapesten

2012. március 15., csütörtök
 
Vásárhelyi Taekwon-dosok mestervizsgája Budapesten

Március 10-11-én a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Budapesten rendezte meg az idei mestervizsgákat, melyen a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klubból öten vizsgáztak, köztük Máté Zoltán az egyesület vezetője.  

 

 

 

 

 

A sportág magyarországi megalapításának 35. évfordulójának tiszteletére megszervezett nagyszabású eseményen, több mint 70 vizsgázó vett részt.  A jelöltek többsége első, második és harmadik Dan fokozatra vizsgázott, de többen tettek nemzetközi instruktori vizsgát negyedik és ötödik Dan fokozatokból is. A kétnapos megmérettetés első napján a formagyakorlatoké, önvédelmeké és a tradicionális küzdelmeké, míg a második napon a fegyveres önvédelmeké, a látványos speciáltörés és erőtörés gyakorlatoké, majd  az erőnléti próbáké volt a főszerep. 

 

A hétvége különlegessége volt, hogy a szövetség elnöke, Harmat  László 8. Danos nagymester - az Európai Taekwon-do Szövetség svédországi küldöttjével együtt- először vizsgáztatott Magyarországon 6. Dan mesterfokozatra is.

Elsőként Máté Zoltán, a hódmezővásárhelyi klub vezetője, a Szövetség alelnöke, valamint Fülpesi Tibor, a válogatott szövetségi kapitánya lett 6. Dan övfokozatú. Mindkét nemzetközi instruktor több, mint 32 éve foglalkozik a koreai harcművészet tanulásával és tanításával.

 

 

A Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klubból mindenki sikeresen helyt állt az embert próbáló feladatokban, így négy új mestert is avatott az egyesület. A fiatal fekete öves mesterek név szerint: Kosár Bence, Lőkös Leila, Lőkös Zoltán és Fátyol József.

A csapat felkészítésében Kiss Zsolt Gábor (5. Dan) és Posztós Sándor (3. Dan) segített.         

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.