SportVásárhelyi sportoló az Európa-bajnokságon

2023. augusztus 10., csütörtök
 
Vásárhelyi sportoló az Európa-bajnokságon

A LEN U23-as Európa-bajnokságot idén Dublinban rendezik meg augusztus 11-től 13-ig.

 

 

 

 


Az eseményen – amellyel az európai szövetség (LEN) a junior és a felnőtt korosztály közötti átmeneti időszakban szeretne lehetőséget biztosítani a fiataloknak – nyolc férfi és három női versenyző képviseli a magyar színeket.

Az egyik sportoló a Hód Úszó SE sportolója, a HSZC Eötvös József Technikum diákja, Ugrai Panna.

A program rendkívül feszes lesz – míg egy junior Eb is már hatnapos, az U23-as viadalon három napba tömörítik a teljes programot, cserébe nincsenek középdöntők, kizárólag finálék (azaz az előfutamokból a legjobb nyolc kvalifikál), az embert próbálóbb távokon (800-1500 gyors, 400 vegyes) pedig az ún. „leggyorsabb futamot” tartják este, amelyben a nyolc legjobb idővel nevezett úszó vesz részt, akiknek az eredményét összevetik a délelőtti futamokban úszókéval.

A vásárhelyi Ugrai Panna 200 m gyorson, 100 m háton és 100 m gyorson indul.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Óriási pusztítás Vásárhelyen

Óriási pusztítás Vásárhelyen

Fák dőltek az épületekre, autókra. Oszlopok dőltek ki. vezetékek szakadtak. Többhelyen áramszünet volt. Kidőlt a Liszt iskola udvarán a 130 éves tölgy is.
10 napos műsorfolyam Vásárhelyen

10 napos műsorfolyam Vásárhelyen

Augusztus 11-től 20-ig két színpad, tucatnyi program, borfesztivál, kézműves piac és még sokminden más. Részletes program.
SZIN: ötvenöt év - ötvenöt új név

SZIN: ötvenöt év - ötvenöt új név

A legnagyobb nyárzáró fesztivál egyben a hazai fesztiváltörténelem úttörője is. A Szegedi Ifjúsági Napok idén 55 éves, most a szervezők 55 friss nevet dobtak a köztudatba.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.