KözéletVásárhelyi sportlövő reménységek

2011. március 15., kedd
 
Vásárhelyi sportlövő reménységek

Hódmezővásárhelyről hárman neveztek a sportlövő Téli Budapest Kupába, amelynek még két fordulója hátra van. Vasárnap volt a második forduló.

 

 

Mint arról beszámoltunk Budapesten, az Angyalföldi PLE lőterén rendezik meg a négyfordulós sportlövő Téli Budapest Kupát. Február 26-án az I. fordulóban Hódmezővásárhelyről két versenyző nevezett: Barna György és Deák Dávid. Barna György  légpisztoly, 40 lövés serdülő fiú kategóriában, 310 körös teljesítménnyel a második helyen végzett. Március 13-án volt a második forduló, amelyre Hódmezővásárhelyről a két fiú mellett, Komlósi Anna is nevezett. Igaz Katalin a Hódmezővásárhelyi Polgári Lövészegylet
elnökének a Vásárhelyi Hírekhez küldött beszámolója szerint, a Téli Budapest Kupa II. fordulójának eredményeiben meglepetés nem született, a részletek viszont figyelmet érdemelnek. Barna György a serdülő fiú légpisztolyosok között 300 körös eredménnyel az 5. helyet szerezte meg. Mint azt az elnök megállapította, Gyuri most kicsit elkapkodta, elizgulta ezt a versenyt, de ez szerves része a versenyezni tanulásnak. Jó volt látni, hogy a verseny felénél összeszedte magát, és szépen koncentrálva, fegyelmezetten fejezte be versenyszámát. Deák Dávid az ifi fiú légpisztolyosok között pontosan ugyanazt a köregységet lőtte, mint az I. fordulón, most ezzel az eredménnyel a 12. helyezett lett. Igaz Katalin, nála azt emelte ki, hogy jól osztotta be az erejét, a 60 lövésen keresztül egyenletes teljesítményt nyújtott. A versenyszám lőideje 1 óra 45 perc, ez alatt az idő alatt kell minden egyes lövést külön-külön kidolgozva hatvanszor egymás után a célfeketébe találni. Dávid jól bírta az 1 óra 45 perc kőkemény fizikai és szellemi megterhelést. A Lövészegylet egy szem lányversenyzője, Komlósi Anna az ifi lányok légpuska versenyszámában 367 körös eredménnyel az 5. helyen végzett. Az elnök szerint, ennél többre is képes, de  Annának ez volt a szezonnyitó versenye, a puskájának beállítása sem tökéletes még.

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.