Kék hírekVásárhelyi rendőr szenvedett halálos balesetet

2014. július 8., kedd
 
Vásárhelyi rendőr szenvedett halálos balesetet

Egy fiatal vásárhelyi származású rendőr volt a hétfő délutáni baleset áldozata. Balástya közelében egy személyautó és motorkerékpár ütközött az 5-ös út 145-ös kilométerénél.

 

(Fotó: MTI)

 


A motorosért mentőhelikopter érkezett a helyszínre, de életét nem tudták megmenteni. A személyautó vezetője mellkasi sérüléseket szenvedett. Az ütközés után a személyautó meggyulladt, majd mind a két jármű kiégett.
A vasarhely24.hu hírportál szemtanúra hivatkozva arról számolt be, hogy egy motoros rendőr vált a baleset áldozatává. Egy olvasójuk, aki néhányjárműnyi távolságra volt a balesettől, arról tájékoztatta a portált, hogy hatalmas füstöt látott, majd közelebb érve azt, hogy egy rendőrmotor belefúródott egy személyautóba, és mindkettő lángolt. A fiatalember ruházata meggyulladt, amit a helyszínen tartózkodó emberek próbáltak eloltani. Az eddigi adatok szerint a személygépkocsit vezető nő vétlen volt a balesetben.

 

A vasarhely24.hu hírportál megtudta, az elhunyt H. Tamás Vásárhelyen született, a városban járt iskolába, majd a Gregus Máté Szakképző elvégzése után a Szegedi Tudományegyetemen tanult, majd Szegeden élt és dolgozott.

2005-ben, 2011-ben és 2012-ben is első helyezett lett a rendőrség megyei szakmai közlekedésrendészeti versenyén.

 

Olvassa el ezt is!

Indul a bennragadt diplomák megmentése

Indul a bennragadt diplomák megmentése

Július 14-én indul a jelentkezés a diplomamentő programra. Az év végéig tart majd. Fejenként 300 ezer forint támogatást is kaphatnak.
Korábban van kamionstop

Korábban van kamionstop

Jó hír lehet a Hódmezővásárhelyen, többek között a 47 –es út városi szakaszán, vagy a Jókai utcában élőknek, a most életbe lépett forgalomkorlátozás.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.