KözéletVásárhelyi lány is van a Miss Alpok Adria szépségversenyben

2012. január 6., péntek
 

A december 15-én Szegeden rendezett Csongrád megyei döntőben, a két továbbjutó egyike a 22 éves hódmezővásárhelyi Szabó Fanni. Szeretne ott lenni a budapesti középdöntőben is. 

 

 

 

 

 

 

Az Alpok-Adria szépségverseny még 1988-ban Olaszországból indult, amikor megkoronázták az első Alpok-Adria szépségkirálynőt. Ma már nyolc ország (Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország) szép lányai versenyeznek a megtisztelő címért.

2010-ben a Miss Alpok Adria szépségverseny bővült a Megye Szépe választással egyedülálló kulturális rendezvénysorozat született, amely az országimázs erősítését és hazánk turisztikai látnivalóinak népszerűsítését tűzte ki céljául. Összesen 16 megyében rendezik meg a versenyt, a megyék, illetve a városok támogatásával és számos helyen összekapcsolva jellegzetes helyi rendezvénnyel. Így volt ez a december 15-i szegedi döntő esetében is, amikor az IH Rendezvényközpontban, a Luxusparádé névre hallgató egyedülálló kezdeményezésként az országban, luxusmárkák bemutatójával kötötték össze a Miss Alpok Adria szépségverseny Csongrád megyei döntőjét.

 

Ezen a versenyen a két továbbjutó egyike a 22 éves hódmezővásárhelyi Szabó Fanni. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán idén diplomázó lány már rutinosnak számít, hiszen szabadidejében fotómodellkedik.  

 

A Vásárhelyi Híreknek elmondta nagyon szeretne részt venni az országos középdöntőben is, amely január 15-én lesz Budapesten. Addig azonban még sok közönségszavazatot kell szereznie a facebookon indított oldalon, hiszen minden megyéből a két-két tovább jutott, összesen 34 lányból, már csak tízen vehetnek részt a középdöntőben.

 

Ha szavazni akar Szabó Fannira, megteheti ITT!  

(Figyelem! A Tetszik után csak a Megerősít -el lesz jó a szavazás!)

 

 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.