SportVásárhelyi küzdősport- sikerek

2012. május 2., szerda
 
Vásárhelyi küzdősport- sikerek

A vásárhelyi Hwarangdo Sportegyesületről utoljára április elején halhattunk, amikor kiváló versenyzői, remek eredményeket értek el a WTF TAEKWONDO Diákolimpián, amely egyben Engrich Mariann Emlékverseny is volt. Akkor 17 érmes helyezés született. Hasonlóan sikeresen  „küzdötték le” a múlt hét végét, hiszen közel tucatnyi dobogós eredmény született a két különböző versenyen.

 

 

Április 28-án került megrendezésre az NYHS (Nyílt Harcművészetek Független Rekordjainak Szövetsége) által szervezett Nyílt Harcművészeti Verseny Bordányban.
A versenyre 10 klub nevezett be, összesen 90 versenyzővel. A harcosok számos kategóriában mérhették össze tudásukat: Amatőr MMA,  Nunchaku, Önvédelem, Formagyakorlat, Kick-Box  valamint HSB.
A vásárhelyi HWARANG-DO SE. sportolói is neveztek és  remek eredményeket értek  el.

 

Szintén a hétvégén rendezték a XI. WTF Taekwondo Országos Formagyakorlat Bajnokságot Pécs-Pellérden. A megmérettetés jelentőségét növelte, hogy  formagyakorlat  OB-n, több mint 6 évvel ezelőtt versenyzett utoljára hwarangdos. Két kategóriában, egyéni, páros és csapat versenybe lehetett nevezni. Újdonságként,  hagyományteremtő jelleggel első alkalommal lehetett készülni kreatív, zenés, csapat formagyakorlatra is.

 

A vásárhelyi csapat tagjai számára ez volt az első alkalom, hogy WTF Taekwondo országos bajnokságban vettek részt.

A bemutatkozás igen jól sikerült, több dobogós helyezést értek el és Balázs Éva 4. danos mester, a Hwarangdo SE. vezetőedzője, egy csapatkupát is átvehetett.

 

Eredmények:

 

 

  I. ILLÉS LILIÁNA         forma                   KADET          "A" kategória

 

  I. SZTOJÁN PÉTER      forma  páros        14 év alatt    "A" kategória

 

  I.FORRAI VIKTOR       light-contact       GYEREK

 

  I.FORRAI RICHÁRD    light-contact        KADET

 

  I.ILLÉS LILIÁNA         forma páros          14 év alatt     "A" kategória

 

  I.PATKÓS KOLOS       kick-light              FELNŐTT

 

 

 II.BERTA SZILVIA       forma                     KADET          "B"  kategória

 

 II.SZTOJÁN PÉTER      forma                     KADET          "A" kategória

 

 II.GULYÁS LÁSZLÓ      light-contact        FELNŐTT

 

 II.TISZA BEÁTA           forma                     FELNŐTT      "B" kategória

 

 

III.DOBÓ ANITA           forma                     JUNIOR         "A" kategória

 

Felkészítő edző:

BALÁZS ÉVA 4.danos mester

 

Edző: Balázs Éva világbajnok, Néma Norbert kick-box Európa bajnok

 

Versenyek bírói: Balázs Éva, Néma Norbert

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.