Kultúra, oktatásVásárhelyi kézművesek is voltak a Hungarikum fesztiválon

2011. augusztus 15., hétfő
 

Minőségi magyar élelmiszerekkel és hagyományos kézműves termékekkel ismerkedhettek meg azok, akik ellátogattak a Szegedi Hungarikum fesztiválra a Széchenyi térre.

 

 

 

 

 

Az immár negyedik alkalommal megszervezett rendezvény célja, hogy méltó módon bemutassa a minőségi magyar termékeket, hungarikumokat a nagyközönségnek – mondta Elekes Zoltán fesztiváligazgató.
A fesztivál közel kilencven kiállítója között több borászat, pálinkaház, minőségi hentesárut, sajtot, mézet kínáló termelő volt, nem maradhattak ki a hagyományos magyar édességek sem, így a vendégek kóstolhattak mézes- vagy kürtőskalácsot és rétest is. A látogatók vásárolhattak szegedi fűszerpaprikát, gyümölcslekvárokat.
Az ehető és iható hungarikumok mellett a Széchenyi tér platánfái alatt az érdeklődők megismerhették a csipkeverők, szövők, fafaragók, csuhéfonók, bőrművesek, tojásfestők, citerakészítő, köztük nem is egy vásárhelyi kézműves munkáját. Megcsodálhatták a tavalyi fesztiválra elkészített eddigi legnagyobb, 188-as méretű szegedi papucsot. A Tisza-parti város főterén a kulturális hungarikumokat is bemutatják: a színpadról Dankó Pista nótái, népdalok és citeramuzsika szólt. Az érdeklődőket Berecz András és Nagy-Bandó András meséi szórakoztatták. Az augusztus 14-én zárult rendezvény alkalmából több étterem is hagyományos magyar ételeket kínált, de a téren is kóstolhatott kenyérlángost vagy sparhelten sült lepényt.

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.