Kultúra, oktatásVásárhelyi kemencéből Budapestre

2010. november 11., csütörtök
 
Vásárhelyi kemencéből Budapestre

Az idén is elkápráztatja közönségét változatosságával, amelynek alkotásai vásárhelyi kemencékben születtek.

 

Budapesten a Magyar Alkotóművészek Házában november 11-én megnyílt a XXI. Őszi Kerámia Tárlat, amelynek hagyományai közé tartozik, hogy a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium anyagát frissen, képletesen szólva, a "kemencéből kivéve", ezen a tárlaton mutatják be először. A 10 napig megtekinthető kiállítást mint minden évben, most is Laczkó Ibolya művészettörténész rendezte, aki a tőle megszokott módon a művek iránti alázattal juttatta érvényre azokat. Idén 30 művész alkotásaiból láthat válogatást a közönség, köztük vannak kísérletező művészek, akik az anyagok és a technológiák sokféleségét használják ki, mások a már bevált anyagoknál maradva építik fel saját plasztikai világukat. Ebben annak is jelentős, mondhatnánk kulcsszerepe van, hogy a városunkban működő Alföldi Porcelánygyár, az Imerys, a Villeroy and Boch és a Szilikátipari és Művészeti  Kerámiagyártó Kft. vezetése a Szimpózium résztvevőinek minden évben rendkívül jelentős  anyagi és technikai segítséget nyújt. 

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.