KözéletVásárhelyi katonák szerbiai gyakorlaton

2012. október 16., kedd
 

A napokban látványos bemutatóval ért véget a „NEIGHBOURS 2012” elnevezésű szerb-magyar közös gyakorlat, ahol a magyar felet az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóaljának katonái képviselték.

 

 

Fotók: MH

 

 

A két nemzet katonai együttműködése három évvel ezelőtt kezdődött. Az évente megrendezett közös gyakorlás lényege, hogy a katonák megismerjék a másik fél műveleti eljárásait, illetve kialakítsák a közös feladatok ellátásához szükséges együttműködést. Így az idén már beépítették az előző évek gyakorlatainak tapasztalatait is.

 A szerb-magyar közös szakasz kiképzése egy kitalált történet köré épült fel. Egy távoli országban az egymással szemben álló két nemzetiség összetűzésbe került, emiatt az országot kettéosztották. A két felet elválasztó vonal ellenőrzése érdekében az ENSZ katonai erőket kényszerült bevetni, melyek feladata a mozgásszabadság biztosítása mellett a biztonsági helyzet fenntartása volt.

Az ENSZ erőit képviselő közös szakasz először egy ellenőrző áteresztő pont (EÁP) üzemeltetését mutatta be, ahol a gyalogos forgalom ellenőrzése mellett tömegkezelési feladatokban is részt kellett venni. Az EÁP-t üzemeltető katonák először megpróbáltak tárgyalni a tömeggel, de annak létszáma és erőszakos fellépése miatt a bázison elhelyezett készenléti raj segítségét kérték, és a helyszínre érkező erők és gépjárművek felhasználásával kordont alakítottak ki. A megerősített ellenőrző ponton a felkelés vezetőjét letartóztatták, majd feloszlatták a tömeget.

Ezt követően a lázadók aknavetővel és kézifegyverekkel indítottak támadást az ENSZ egyik megfigyelő pontja ellen. Az ott szolgálatban levő katonák azonnal elfoglalták előre kijelölt állásaikat, majd feltartóztatták az ellenséget. A megfigyelők parancsnokának kérésére ismét a QRF (Quick Reaction Force - azonnali reagálású erő) érkezett erősítésnek. A támadás elhárítása közben az egyik katona megsérült, akihez a helyszíni segítségnyújtást követően helikopteres mentést kértek.

A bemutató utolsó mozzanatában a szakasz parancsnoka a helyi rendőrséget kérte, hogy a letartóztatott civil személyt vegyék át és tartóztassák le. A lázadó vezetőt szállító konvoj menet közben útakadályhoz ért, amit a gyors ellenőrzés után megkerültek, majd folytatták útjukat a meghatározott rendőrőrsre.

A Belgrádhoz közeli Pancevo városában található „Stevica Jovanovic” laktanyában Dokica Petrovic dandártábornok, a szerb 1. Szárazföldi Dandár parancsnoka a bemutatót követően elmondta: - "A két dandár katonái az elmúlt pár napban professzionálissan mutatták be a közös feladatokat. Gratulálok a résztvevőknek a közös munkához, és külön szeretném kifejezni tiszteletemet az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáinak az itt tanúsított tevékenységükért."

Dr. Böröndi Gábor dandártábornok a magyar fél képviseletében köszönetet mondott a gyakorlat megszervezéséért. - "Katonáink ismét bebizonyították, hogy képesek a közös feladatok ellátására, értik és alkalmazni is tudják az ENSZ előírásait. A jövőben is szeretnénk folytatni ezt az együttműködést, amely mindkét fél részére nagyon hasznosnak bizonyult."

 

 
 
Búz Csaba hadnagy
 

Olvassa el ezt is!

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.