Kultúra, oktatásVásárhelyi iskolások nyerték az Államkincstár értékes pályázatát

2018. december 13., csütörtök
 
Vásárhelyi iskolások nyerték az Államkincstár értékes pályázatát

A Magyar Államkincstár MesterVideó Pályázata a felsőtagozatos tanulók, a középiskolai diákok és a felsőoktatási hallgatók pénzügyi tudatosságát fejleszti - mondta Borbély László András, a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese, a videópályázat zsűrijének elnöke szerdán Budapesten, az ünnepélyes díjátadón.

 

 

 

 

 

Borbély László András elmondta: a pályázat elsődleges célja az volt, hogy a fiatalok figyelmét felhívják a megtakarítások és a pénzügyi ismeretek fontosságára. A Magyar Államkincstár programja szorosan kapcsolódik a pénzügyi tudatosság fejlesztését célzó kormányzati intézkedésekhez. A pályázattal arra is kíváncsiak voltak, hogy a fiatalok hogyan gondolkodnak a takarékoskodásról és az állampapírokról - hangsúlyozta az államkincstár elnökhelyettese.

A szakmai zsűri tagjai, az elnök mellett Hergár Eszter és Czapák Dóra a Pénziránytű Alapítvány képviseletében, továbbá Seres Tamás rendező, főiskolai tanár a filmszakma képviseletében, választották ki a legjobb videópályázatokat.

 

Seres Tamás elmondta: összesen több mint 50 videófilmet készítettek a fiatalok a pályázatra, és a legkülönbözőbb élethelyzetek alapján irányították rá a figyelmet a megtakarítások fontosságára.

 

A szerdai záróeseményen Borbély László András értékes nyereményekkel jutalmazta az I., II. és III. díjat elnyert pályázókat, míg a Pénziránytű Alapítvány nevében Hergár Eszter különdíjakat adott át a legötletesebb "filmkészítőknek".

 

Az általános iskolások, felsőtagozatos tanulók közül első helyezést ért el a hódmezővásárhelyi Varga Tamás általános iskola 6.A osztálya.


A kiírás szerint 150 ezer forint értékű üdülési utalvány vagy élményutalvány a nyereményük.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen is fokozott figyelem

Vásárhelyen is fokozott figyelem

A strasbourgi terrortámadással magyarázzák, hogy Hódmezővásárhely belvárosában katonai rendészeti egységek járőröznek mostantól.
Idén is lesz Erzsébet utalvány

Idén is lesz Erzsébet utalvány

December 12-től megkezdték a hódmezővásárhelyi idős polgárok Erzsébet-utalványainak a kiküldését. Több mint hatezren várhatják a postást.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.