FélpercesVásárhelyi festő kiállítása Szegeden

2013. december 10., kedd
 
Vásárhelyi festő kiállítása Szegeden

Sonkoly - festmények díszítik a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületét egy hónapon át. Nem ez az első alkalom, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ad otthont egy kiállító művész kiváló alkotásainak bemutatására.

 

December 5-én Sonkoly Tibor festőművész kiállítását, Dr. Lukács János r. dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének köszöntő beszéde után Szuromi Pál esztéta, művészeti író nyitott meg. A tárlaton Vizsolyi Lívia fagottművész előadását élvezhették a látogatók.

A kiállított festmények egy hónapon át díszítik a főkapitányság épületét.

 

Olvassa el ezt is!

A tisztelet, az alázat, benne volt minden pillanatában

A tisztelet, az alázat, benne volt minden pillanatában

A vásárhelyi születésű St. Martin ismét elkápráztatta szülővárosa közönségét, ezúttal a felújított Református Ótemplomban adott koncertet advent második vasárnapján.
Akik a Molotov-koktéltól sem ijednek meg

Akik a Molotov-koktéltól sem ijednek meg

Sajátos tűzkeresztségen, vagyis valódi tűzpróba gyakorlaton esett át a nagyrészt vásárhelyi katonákból álló következő KFOR kontingens.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.