Kultúra, oktatásVásárhelyi előadók a Vajdaságban

2017. július 14., péntek
 

Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a héten a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az Apáczai Nyári Akadémiát Újvidéken.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eseményen több előadást is tartott Miklós Péter történész, címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője.

 

 

A héten rendezte meg Újvidéken a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2017. évi nyári továbbképzését, a XVII. Apáczai Nyári Akadémiát, amelynek a Dulka Andor ürményházi tanár által szervezett

Történelem és magyarság című szekciójában két előadást is tartott Miklós Péter címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője.

A vajdasági tanárok és tanítók számára rendezett, tanúsítvánnyal záruló, egyhetes, akkreditált (huszonnégy pontot érő) képzés során a vásárhelyi közgyűjtemény vezetője Németh László esszéírói munkásságáról, valamint József Attila és Radnóti Miklós életútjának és szövegvilágának párhuzamosságairól beszélt.

 

A vajdasági nyári akadémia előadói között volt még Szakály Sándor professzor, a budapesti VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója és az intézmény kutatócsoport-vezetője, Ujváry Gábor. Rajtuk kívül – mások mellett – előadást tartott még Zakar Péter professzor, a Szegedi Tudományegyetem és Gál Ferenc Főiskola oktatója, valamint Képiró Ágnes, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza, aki a Kádár-korszak könyvkiadási politikáját foglalta össze. 

 
 
VH-Emlékpont (Arany-Tóth Attila)
 

Olvassa el ezt is!

Ötmillió óra túlszolgálat

Ötmillió óra túlszolgálat

A Vásárhelyi Helyőrségben szolgáló katonákat is érinti, hogy rendkívül sokat túlóráztak a magyar katonák tavaly és az idei év első felében.
Újabb kihívás vár a vásárhelyi futballistára

Újabb kihívás vár a vásárhelyi futballistára

A legutóbb az olasz élvonal negyedik helyén végzett Atalanta kölcsönadta Kecskés Ákost a lengyel élvonalbeli Termalica csapatának.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.