Kék hírekVásárhelyi bűnözők lebilincselő hétvégéje

2012. március 8., csütörtök
 
Vásárhelyi bűnözők lebilincselő hétvégéje

Nagyüzem volt az elmúlt napokban a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, vagyon elleni bűncselekmények miatt három többszörösen bűntett előéletű bűnözőt vettek ismét őrizetbe a nyomozók.

 

 

 

 

 

Frissítve! 2012. március 8. Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság ma azt a 21 és 46 éves helybeli férfit, akiket betöréses lopásokkal gyanúsít a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.

 

V. F. 19 éves fiatalembert és 15 éves társát vasárnap délután az egyik hódmezővásárhelyi hipermarketben értek tetten a biztonsági szolgálat munkatársai, amint különféle kozmetikai cikkeket tulajdonítottak el több mint 30 ezer forint értékben. A nyomozás kiderítette, hogy a 19 éves fiatalember vette rá a fiút arra, hogy vele közösen lopjon, ezért a rendőrök lopás mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal férfit a vásárhelyi nyomozók őrizetbe vették, a bíróság pedig el is rendelte előzetes letartóztatását.

 

G. R. 21 éves fiatalember is rács mögé került a hét elején. Őt azzal gyanúsítják a vásárhelyi nyomozók, hogy január végén ablakbetörés módszerével behatolt egy helyi ingatlanba, ahonnan készpénzt, élelmiszert, horgász eszközöket, ruhaneműt és okiratokat tulajdonított el mintegy 350 ezer forint értékben. A rendőrök gyanúja szerint ugyancsak ő volt az, aki március első napján egy másik vásárhelyi házba is be akart törni, de ott végül nem járt sikerrel. A fiatal gyanúsított már több alkalommal volt büntetve, ezért kihallgatását követően a rendőrség őt is őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amiről a Szegedi Városi Bíróság holnap reggel dönt.

 

Egy másfél éve történt betörési ügyet is sikerült megoldania a vásárhelyi nyomozóknak. 2010. szeptember 30-ára virradó éjszaka ugyanis betörtek az egyik szövetkezet irodájába, ahonnan készpénzt és műszaki cikkeket vittek el közel félmillió forint kárt okozva. Akkor nem sikerült megállapítani az elkövető személyazonosságát, de most új információ merült fel, ezért a nyomozók ismét elővették az ügyet. Ennek eredményeként tegnap előállították F. T. 46 éves férfit, akit meg is gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetésével, majd őrizetbe vették. Őt is jól ismerik már a vásárhelyi rendőrök, ugyanis a férfi vagyon elleni bűncselekmények miatt már hosszú éveket töltött büntetés-végrehajtási intézetben. Hogy újra rácsok mögé kerül-e, arról a bíróság a napokban dönt.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.