KözéletVásárhelyen, Vásárhelyért

2015. június 24., szerda
 
Vásárhelyen, Vásárhelyért

A könyvben összegyűjtött legkorábbi hódmezővásárhelyi személyiség 1407-ben született. Mintegy 500 esztendő 2700 Vásárhelyhez köthető neves személyiségét tartalmazó életrajzi kalauz jelent meg, amelynek bemutatója, más szóval író-olvasó találkozója június 23-án volt az Eötvös József Szakképző Iskola könyvtárában.

 

 

 

A 320 oldalas kötetet Kovács István nyugalmazott tanár állította össze. A bemutatón elhangzott, az öt évszázadot átfogó hódmezővásárhelyi életrajzi kalauz a városhoz kötődő  ismert, vagy ke­vésbé ismert, vagy már elfelejtett személyekről ad tájékozta­tást, akik hatással voltak Vásárhely szellemi vagy anyagi kultúrájára, illetve Vásárhely közéletére.

 

 

Blazovich László a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Csongrád Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója a könyv ajánlásaként többek között arról beszélt, hogy nem könnyű manapság olyan lexikont életrajzi gyűjteményt találni, amelyet nem befolyásol a politika. Ezért a kutatók sokszor a régebbi lexikonokat, a Pallas Athéné-t, vagy a Révay Lexikont veszik elő - jegyezte meg Blazovich László. Hozzátette, Kovács István 2700 nevet tartalmazó életrajzi kalauza politikamentességével egy ilyen kivétel.   

 

Megtudtuk, az olvasók tájékozódását segítő kötet a 2015. március 18-ig elhunyt személyek adatait tartalmazza. A nevek kiválasztásánál elsődleges szempontnak számított a város vezetőinek (országgyűlési képviselő, főispán, polgármester stb.), a város által kitünte­tett, valamilyen díjban részesített személyek bemutatása, továbbá, akiknek nevét vala­milyen intézmény, képzőművészeti alkotás őrzi.

Kovács István elmondta, a kötet hosszú évek gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye. Természetesen az ilyen jellegű munka nem mondható késznek, ezt nem lehet befejezni, csak abbahagyni.

 

A Hódmezővásárhely tanulmányokban, könyvekben feldolgozott és eddig megjelent történetének egyik igen fontos gyűjteménye, háttéranyaga a mától Vásárhelyen a Petőfi Könyvesboltban és a Kálvin Antikvárium is kapható kötet.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Árpád fejedelem ajándéka

Árpád fejedelem ajándéka

A középkori Körtvélyes falu emlékére június 23-án délelőtt emlékoszlopot avattak a Körtvélyesi gátőrház mellett a volt Csendőrlaktanyánál.

Pisztollyal rabolt egy vásárhelyi szórakozóhelyen

Pisztollyal rabolt egy vásárhelyi szórakozóhelyen

A rendőrök kiérkezéséig egy ott lévő fiatal kicsavarta K. Viktor kezéből a fegyvert és a férfit a földre nyomta. Egy nappal előtte rabolt is. Vádemelést javasol a Rendőrség.
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.