Kultúra, oktatásVásárhelyen még egy egyetem lesz

2015. december 10., csütörtök
 
Vásárhelyen még egy egyetem lesz

Minden feltételnek megfelelt, ezért az Országgyűlés decemberi határozata szerint 2016. január 1-től a Metropolitan Főiskola egyetemként folytathatja tevékenységét.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Az intézmény közleménye úgy véli, a ranggal az intézményben végzett diákok diplomájának piaci értéke nő, az iskola számára pedig számos nemzetközi lehetőség nyílik meg.

Ennek némileg ellentmond, hogy a Metropolitan hódmezővásárhelyi tagozatán idén végzettek közül csak néhánynak volt konkrét munkaajánlata. De nagy volt a lemorzsolódás is: 2011-ben a vásárhelyi tagintézmény 74 hallgatóval indult, közülük idén 36-an tettek eredményes záróvizsgát, de csak 17 hallgató vehette át a diplomáját. 

Ugyanakkor idén már csak egy szak indult 22 elsőévessel. Összesen 127-en tanulnak a vásárhelyi tagozaton, amely a Corvin Mátyás Szakképző Iskolával - szűkös - társbérletben a Városház utcai felújított egykori SZTK épületben működik.

 

Megírtuk, a Főiskolán szeptemberben már történt egy nagy váltás, a BKF helyett Metropolitan nevet választotta magának az intézmény, amely szerint, a megújulásra azért volt szükség, mert a régi név már nem fedte le a főiskola képzéseinek sokoldalúságát és azt a fejlődést, amelynek során mind a magyar, mind a nemzetközi piac jelentős szereplőjévé vált az intézmény. 

 

Olvassa el ezt is!

Keresztfélév 2016

Keresztfélév 2016

A november 15-én lezárult jelentkezési időszakban összesen 5450-en nyújtottak be jelentkezést. A műszaki és a gazdaságtudományi képzési területek a legnépszerűbbek.
Hízik a jég - lehet élezni a korcsolyát

Hízik a jég - lehet élezni a korcsolyát

Ha az időjárás nem változik és nem megy plusz 4 fok fölé a hőmérséklet, akkor - információink szerint - pénteken délután 3 órakor megnyitják a Kossuth téren a koripályát.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.