Kultúra, oktatásVásárhelyen is lendületben az Európai Mobilitás

2018. szeptember 17., hétfő
 

Idén szeptember 16. és 22. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.

 

 

 

 

 

 

Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2017-ben is több mint 200 település vett részt a programokban, köztük Hódmezővásárhely. Ez most folytatódik a szombatig tartó városi programok sorával.

A Mobilitás Hét egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az ésszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. Természetesen előtérbe kerül a biztonságos közlekedés, a környezetvédelem.

 

Ezt pedig már óvodás korban érdemes elsajátítani, hogy a gyerek például otthon is felhívja a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtésre, az újrahasznosítás fontosságára és nem utolsó sorban a Földünket terhelő hulladék tudatos csökkentésére.

 

Ez utóbbiakat már Szabó Ildikó fogalmazta meg, már évekkel ezelőtt, amikor a Szabadság téri óvodásokkal elkezdődött – a ma már nemzetközi hírű, több külföldi díjban is részesített program: – a Klímanócskák „tevékenysége.”

Az országos Klímareferens Hálózat Szemléletformálási tagozatvezetője hétfőn reggel egy nagy csapat óvodással „megszállta” a Kodály Zoltán utcai játszóteret és a közlekedési parkot, hogy éppen a fentiekben megfogalmazottakat játékos formában elsajátíthassák a gyerekek.

 

Az Európai Mobilitás Hét vásárhelyi programjai vasárnap kezdődtek a Kása erdei játékos gyalogtúrával, hétfőn pedig az óvodások ültettek fát az Európa Parkban, illetve a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság két munkatársával, Mándoki Anna főhadnaggyal és Mészáros Csaba közlekedésrendészeti osztályvezetővel és persze két „nélkülözhetetlen” segítővel – a báb Rendőr Robival ismerkedhettek az elsősegélynyújtással, Rendőr Mackóval kupakot gyűjtöttek.

Sőt Hód Huncutkával pedig a szelektív hulladék felismerését is gyakorolták. A közlekedési parkban a szabályos, figyelmes gyalogos és kerékpáros közlekedést gyakorolhatták a gyerekek, amelynek végén oklevelet kaptak.

 

Az Európai Mobilitás Hét további vásárhelyi programjai ITT olvashatók!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szép győzelem idegenben

Szép győzelem idegenben

A Kosársuli az értékesített helyzetekhez remek védekezés, lepattanózás és kiváló csapatösszhang társult.
Az Ótemplom-története a Nyitott Templomok napján

Az Ótemplom-története a Nyitott Templomok napján

Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum történész-muzeológusa tartott előadást szombaton a Nyitott Templomok Napján az Ótemplomban. Képekkel.

 

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.