Kék hírekVásárhelyen egy fiatal lányt is megmentettek a megfagyástól

2012. február 12., vasárnap
 
Vásárhelyen egy fiatal lányt is megmentettek a megfagyástól

24 órán belül, két erősen ittas, hóban fekvő személyt mentettek meg a kihűléstől. Sokan még a napi hírek hallatán sem értik meg, hogy az ittas emberek hőérzete mennyire félrevezető lehet.

 

 

 

 

 

Szombaton a délutáni órákban lakossági bejelentés alapján siettek az egyenruhások a város egyik gyalogútjához, ahol egy férfi a hóban fetreng, nem tud lábra állni. Segítségnyújtás céljából talpra állították őt, akiről kiderült, hogy erősen ittas állapotban van. A hideg időre tekintettel, valamint arra, hogy vélhetően jó tíz perce feküdt már ott, és nagyon átfázott, kezei kékülni kezdtek, a rendőrök mentőt hívtak hozzá.

 

Vasárnap hajnalban pedig egy fiatal lány került hasonló helyzetbe. Rá egy fiatalokból álló baráti társaság lelt az utcán öntudatlan állapotban. Bevitték a lépcsőházba, közben egyikük segítségért sietett. Épp az arra járőröző rendőrökbe botlott, akiknek elmondta, hogy mi történt. Az egyenruhások azonnal mentőt hívtak a lányhoz, amely kórházba szállította őt. A lány – mint kiderült – a túlzott alkoholfogyasztás miatt került ilyen állapotba.

 

A rendőrség továbbra is kér mindenkit, hogy akinek tudomása van olyan nehéz körülmények között élő, vagy bármilyen okból magatehetetlen állapotba kerülő személyről – különösen közterületen, pl. ittasságból, vagy egyéb okból kifolyólag –, azonnal értesítsék a rendőrséget, vagy a mentőket, mivel a szélsőségesen hideg időjárásban életük közvetlen veszélynek van kitéve, és a késlekedés akár tragédiához is vezethet.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

Transzformáció/Interpretáció - a vizuális művészet nyelvén

A vásárhelyi Szabó Klára Petra és Erős Apolka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatóinak közös kiállítása nyílik az Alföldi Galériában.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.