KözéletVásárhely belvárosában féléven belül kiépül az optikai hálózat

2011. október 25., kedd
 
Vásárhely belvárosában féléven belül kiépül az optikai hálózat

A teljesen optikai szálakra épülő hálózattal az első szakaszban Hódmezővásárhely belvárosi magasházas terület 1500-2000 lakását érik el, az első bekötések a jövő év elején várhatók

 

 

Képünkön az optikai hálózat fogadó állomása (Fotó: VH archív)

 

 

Márciusban megírtuk, Magyarországon egyedülálló, nyílt hozzáférésű, szélessávú és korlátlan sebességig bővíthető optikai hálózat épülhet ki Hódmezővásárhelyen. Az Önkormányzat együttműködési szerződést kötött az EnterNet 2001 Kft-vel, amellyel fele-fele arányban létrehozták az Enterhód Távközlési Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt-t. Zakar Péter, az új vállalat igazgatótanácsának tagja tájékoztatása szerint az Enterhód Zrt. szándéka a piaci versenynek teret adó, minden háztartás, intézmény és vállalkozás számára csatlakozási lehetőséget kínáló, nyílt hozzáférésű, döntően optikai hálózati elemekre épülő szélessávú infrastruktúra kiépítése a városban. Az évek óta kihasználatlan, de már megépített csőhálózat rendszer hasznosítása azért késett ennyit, mert a német tulajdonú BerliCom informatikai cég vízműves anyavállalata által lefektetett szennyvízcsatorna hálózathoz kapcsolódó optikai csőhálózat átadás-átvétele több évig elhúzódott.

 

Az EnterNet Zrt. október 26-i tájékoztatása szerint, már zajlik Hódmezővásárhelyen az ország első nyílt hozzáférésű, szélessávú optikai hálózatának kiépítése. Közölték, a teljesen optikai szálakra épülő hálózattal az első szakaszban a belvárosi magasházas terület 1500-2000 lakását érik el, az első bekötések a jövő év elején várhatók. Ezt követően kerül sor a város összes háztartását és vállalkozását kiszolgálni képes hálózat teljes kiépítésére - összességében 2 milliárd forintot is meghaladó beruházással, amely két év alatt valósítható meg.

 

A befektetés megtérülése - az egész várost tekintve - meghaladja az öt évet - a fejlesztés egyik kulcseleme a költséghatékony technológiák alkalmazása és a fejlesztési költségek csökkentése.

 

A kiépítendő hálózat nyílt hozzáférésű lesz, azaz az EnterHód minden kiskereskedelmi szolgáltatónak, azonos feltételekkel bocsátja rendelkezésére a hálózatot az előfizetői eléréséhez - ezzel valódi versenyhelyzet teremtve a város távközlési piacán, anélkül, hogy minden szolgáltatónak saját optikai hálózatot kellene építenie, ami gazdaságilag teljesen ésszerűtlen lenne.

 

Olvassa el ezt is!

Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.