Kultúra, oktatásVárosi Népdaléneklési Verseny 2016

2016. április 27., szerda
 
Városi Népdaléneklési Verseny 2016

Nagy hagyománya van Vásárhelyen a Népdaléneklési Versenynek. A BFMK-ban április  26-án sok hónapos felkészülés eredményéről győződhettek meg a tanárok, diáktársak, szülők.

 

 

Az általános-, és középiskolások számára, öt korcsoportban meghirdetett Péczely Attila Városi Népdaléneklési Versenyre idén 170 jelentkező volt. Közel 30 csoport  vett részt a versenyen.

Vágó János igazgató a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az előző évekhez képest valamivel ugyan csökkent az egyéniben indulók, viszont nőtt a csoportos indulók száma.   

 

Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ezt a ma már hagyományos versenyt, a magyar népdalok ápolása, zenei anyanyelvünk megbecsülése érdekében rendezik. A repertoár pedig igen széles, amit az is bizonyított, hogy a verseny résztvevői által előadott dalok között nem igen akadt két egyforma. A versenynek idén is a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ adott otthont.

 

A nagyrészt lányokból álló énekeseknél érezhetően a hangzóformálásra tették a fő hangsúlyt a felkészítő tanárok. Az előadott 3 népdal kiválasztását a hangterjedelem határozta meg. A zsűri az érthető és kifejező szövegmondás képességét is pontozta.

 

 

Eredmények:

I. és  II. korcsoport:          EGYÉNI VERSENYZŐK

 

Tanuló

Iskola

Felkészítő tanár

 

1.helyezett      Harangozó Zorka

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

2.helyezett      Varga Evelin

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

Dora-Tóthné Szappanos Edit

2.helyezett      Kotormán Iringó Szejke

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

3.helyezett      Prikler Dorka Abigél

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

3.helyezett      Nagy Boglárka

Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

Tunyoginé Tövisfalvi Erzsébet

 

 

III. korcsoport                                 EGYÉNI VERSENYZŐK

 

Tanuló

Iskola

Felkészítő tanár

 

1.helyezett         Király Vanda Katalin

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

2.helyezett         Thuswohl Deborah

Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

Berényiné Ale Krisztina

3.helyezett         Lantos Barnabás

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Molnár Tünde

 

IV-V. korcsoport      EGYÉNI VERSENYZŐK

 

Tanuló

Iskola

Felkészítő tanár

 

1.helyezett                 Forrai Fruzsina

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Csorba Emese

2.helyezett                 Csenki Szonja

Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

Higi Emese

3.helyezett                 Lugasi Linett

Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

Kónya Krisztina

 

I. korcsoport                                 CSOPORTOS VERSENYZŐK

 

Csoport

Iskola

Felkészítő tanár

 

1.helyezett       Szőlővirág 

 

Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

Pintér Erika

2.helyezett     Vásárhelyi vadvirágok

 

tagjai:Bacsa Dorka Éva, Albert Adél Laura,Kovács Krisztina Ida,Pál Kata,

Kotormán Iringó Szejke, Bányai Boglárka             

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

2.helyezett       Búzavirágok

tagjai: Bacsa Dorka Sára,Ördögh Vince, Bacsa Kristóf,Forrai Flóra Kata

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

3.helyezett       Tulipán

tagjai:Kis Zsófia,Tóth Johanna,Szántó Emese

 

Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

Zagyi Orsolya Kinga

 

II. korcsoport                                  CSOPORTOS VERSENYZŐK

 

 

Csoport

Iskola

Felkészítő tanár

 

1.helyezett                   Pántlika

 

tagjai: Székely Tessza,Cseri Liza,Nagy Boglárka, Mallár Harmat, Hudák Anna, Körtvélyessy Luca

 

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

2.helyezett    Vásárhelyi Kislegényök

 

tagjai:Lázár Bertalan, Lantos Boldizsár, Balázs Ádám, Benk Gergő, Farkas Richárd, Laczi Dominik Álmos

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

3.helyezett      Gyöngyvirágok

 

tagjai: Kolozsi Kitti Júlia, Harangozó Zorka, Bujdosó Zsófia, Apró Anna Lili, Pósa Klaudia,

Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola

Vajda Enikő, Csikós Anna, Lantosné Schmidt Klára

 

III. korcsoport                                   CSOPORTOS VERSENYZŐK

 

Csoport

Iskola

Felkészítő tanár

 

1.helyezett              Bazsarózsa

 

tagjai: Szántó Laura, Orovecz Petra, Sipos Lili, Pap Nikolett, Kovács Eszter, Nagy Bence

Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

Zagyi Orsolya Kinga

2.helyezett              Pipacsok

 

tagjai: Meixner Lili, Rakonczai Dorina, Mészáros Evelin

Varga Tamás Általános Iskola

Horváth Tímea

3.helyezett           Százszorszép

 

tagjai: Barna Adél, Németh Kamilla, Barna Máté, Tóth Máté, Lázár János Boldizsár

Kertvárosi Katolikus Általános Iskola

Móriczné Kerek Annamária

 

 IV. és V. korcsoport                                 CSOPORTOS VERSENYZŐK

 

Csoport

Iskola

Felkészítő tanár

 

1.helyezett              Kaláris

 

tagjai: Csenki Szonja, Németh Anna, Arany-Tóth Vivien, Szántó Briana

Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola

Zagyi Orsolya Kinga

2.helyezett     Németh László                 

                      Gimnázium csoportja

 

tagjai: Sinka Borbála, Sinka Regina, Viski Molli

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Csókay Miklósné

3.helyezett     Bethlen Gábor

                       Gimnázium csoportja

tagjai: Barát Melinda, Szabó Ábel, Szántó Mária

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Csorba Emese

 


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jönnek a legjobb vásárhelyi nyáresték

Jönnek a legjobb vásárhelyi nyáresték

Hat remek estére invitálják a vásárhelyieket a nyár kulturális programjainak egyik kedvelt, hangulatos helyszínére: az Alföldi Galéria udvarára. Részletes programmal!
Félgőzzel is sima győzelem

Félgőzzel is sima győzelem

Győzött a HLKC szombaton az egykor szebb napokat is megélt Abonyi KC ellen az NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság 18. fordulójában.
Csoportos kiállítás nyílt a Tornyai-múzeumban

Csoportos kiállítás nyílt a Tornyai-múzeumban

A Képzőművészeti Főiskola egykori osztályából és annak szellemi környezetéből indult az a hét alkotóművész, akiknek Együttállás címmel nyílt kiállítása a Tornyai János Múzeumban.

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
 

És ezt már olvasta?

Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
 
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott
Egy kátyú életveszélyes fejsérülést okozott Hódmezővásárhelye Kishomokon a Vitéz utcában egy elektromos rollerrel közlekedő nő az éjszakai sötétségben nem vette észre a kátyút.