Kultúra, oktatásVarázslatos tél

2013. december 18., szerda
 

A hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola, egyes évszakok már hagyományosnak tekinthető köszöntő műsorának ismét a tornacsarnok volt a helyszíne.

 

 

Fotók: VH

 


Kellett is a hely, hiszen a két negyedikes osztály valamennyi tanulója készült jelenettel, tánccal, énekkel a ’Varázslatos tél’ című műsorra, amelyre szülők, óvodások is kíváncsiak voltak.

 

„Hagyomány, hogy iskolánk egy-egy témát feldolgozva projektekben valósítja meg az ismeretszerzést, a kompetenciák fejlesztését. Mindezt többféle művészeti ág felhasználásával. Most az összes negyedik osztályos tanuló bevonásával készültünk műsorral”- mondta  Forrainé Kószó Györgyi az iskola igazgatója.


Októberben az Őszköszöntőt  a Vásárhelyi Művészeti Kuckó programjaként rendezték. A program neve ismerősen csenghet, hiszen – mint arról többször írtunk - a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola alsótagozatosai ebben a programban sajátos és egyedi módon tanulhatták meg ünnepeinket, hagyományainkat: a Zene Világnapja, a nemzeti emléknapok, ünnepek, advent, karácsony, farsang, stb. mellett, a jeles napokhoz kapcsolódóan havonta egy-egy projektet valósítottak meg. 

Mint azt Forrainé Kószó Györgyi elmondta, ennek a jól sikerült tavalyi programnak a továbbélését jelenti, hogy egy-egy évszakot mindig egy teljes évfolyam dolgoz fel. Vagyis az őszit a harmadikosok, míg a ma délutáni műsort, tanítónénijük segítségével a negyedik osztályosok adták elő.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A város figyelmessége

A város figyelmessége

Közel 820 vásárhelyi közfoglalkoztatott számára, tartós élelmiszerekből álló csomag kiosztását kezdték meg december 18-án délelőtt a sportcsarnok előterében.
Rotary ösztöndíjakat adtak át

Rotary ösztöndíjakat adtak át

Az ösztöndíjakat december 16-én, hétfőn délután a Ginkgo Sas Hotel különtermében, a korábban ösztöndíjban részesült diákok műsorával színesítve adták át.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.