BulvárVanessza ismét a figyelem középpontjában

2017. június 5., hétfő
 
Vanessza ismét a figyelem középpontjában

2014. októberében „fél Hódmezővásárhely” szurkolt a vásárhelyi Kormányos Vanesszáért, amikor élőben játszott a Virtuózok című tehetségkutató verseny adásában.

 

 

 

 

 

 

Az akkor 12 éves kislány a Táltos Iskola tanulója, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendéke Vivaldi G-dúr concertójának egyik tételét játszotta.

Szép játéka azonban nem volt elég a továbbjutáshoz, igaz mint zenetanára, Ceglédy Ibolya elmondta, a kétezer induló közül a harminc közé jutni is nagyszerű teljesítmény. Vanessza súlyos betegségben - cisztás fibrózisban - szenved, kisgyerekkora óta kezelésre szorul, állandóan gyógyszereket kell szednie.

A zsűriben helyet foglaló Miklósa Erika könnyeivel küszködve kérdezte meg Vanesszától, hogy ha bármit kívánhatna, mi lenne az? Vanesszának két vágya van: “Azt kívánnám, hogy gyógyuljak meg, de mivel ezt tudom, hogy nem következhet be, így inkább, hogy a továbbiakban tudjam folytatni a zenei pályámat, egy saját hegedűt szeretnék majd.”

 

Vanessza nem sokkal később elképesztő meglepetésben részesült! Ugyan a középdöntőbe nem jutott be, de a Virtuózok alkotói valóra váltották egyik legnagyobb álmát, egy saját hegedűt ajándékoztak neki! Azonban ez nem minden! A Virtuózok továbbra is támogatni akarta Vanesszát, ezért egy másik hegedűt árverésre bocsátottak, az ebből befolyt pénzt pedig Vanessza jövőbeli zenei képzésére ajánlották fel.

 

Az elmúlt két évben - ha enyhült is valamennyire - de a figyelem középpontjában maradt a vásárhelyi kislány.

Olyannyira, hogy most ismét „nagy történések lesznek körülötte” hiszen a minap Vásáry Tamás bejelentette, szerdán jótékonysági koncertet adnak a cisztás fibrózis betegséggel küzdő Kormányos Vanessza gyógyításáért. A Kossuth-díjas zongoraművész úgy fogalmazott, hogy sokan betegek, de kevesen állnak ehhez annyira pozitívan hozzá, mint Kormányos Vanessza.

Tegyük hozzá, sokan mondják, hogy "a zene gyógyít…” - Vanessza ereje a zenéből fakad, ez élteti őt. 

 

Kormányos Vanessza saját bevallása szerint az életben a legnagyobb célja, hogy zenéjével és művészetével másoknak is örömet szerezzen. Ugyanis Vanessza nem csak a zenélésben tehetséges, nagyon ügyesen rajzol, és kitűnő tanuló az iskolában. Példaértékű szorgalommal és kitartással küzd az álmaiért.

Betegsége nem gyógyítható, a terápia egy életen át tart, a szakirodalom szerint ez a betegség sajnos jelentősen befolyásolja az élettartamot.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Több figyelmet kaphatnak a kisebb sportegyesületek?

Több figyelmet kaphatnak a kisebb sportegyesületek?

A kérdés, mikor és milyen jelét adja majd a kormány, hogy nem csak a dédelgetett öt látványsport kapja a legtöbb anyagi és egyéb figyelmet.
Három halott Kútvölgynél

Három halott Kútvölgynél

Három ember meghalt, amikor két gépkocsi összeütközött a 47-es úton Hódmezővásárhely és Székkutas között péntek este. Képekkel!
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.