
Torma Brigitta, a HISZK Eötvös József Székhelyintézmény 12. a osztályos tanulója – novellájával - 4. helyezett lett a Debreceni Neveléstudományok Intézete által kiírt ’Változó iskola’ című pályázaton.
Az ország minden részéből érkezett 48 pályamunka kiértékelése után a negyedik legjobbnak tartották a Hódmezővásárhelyen tanuló mindszenti lány ’Az utazó’ című esszéjét.
Mint azt egy interjúban elmondta, 14 éves volt, amikor megírta az első versét. Tanulmányai folyamán Mikszáth és Móricz Zsigmond írásai voltak rá nagy hatással. Kedvenc olvasmányai közé tartozik Kosztolányi, Babits és Petőfi is.
Arról is beszélt, hogy idén januárban a versek írását, felváltotta a próza. Az első novelláját a 85 éves dédnagymamája elbeszélései alapján írta.
„Régóta bennem volt a gondolat, hogy a szép és értékes történeteit meg kellene őriznem valahogy a többi generációnak, ezért próbálkoztam meg a novella-írással. 1 hónapig írtam a művet, mely az Anna címet kapta. A kész munkát megmutattam Szabó Gabriella tanárnőnek, aki később ösztönzött a további próbálkozásra és így írtam meg ’Az utazó’ című novellámat a pályázatra.” mondta Torma Brigitta.
Olvassa el Torma Brigitta novelláját ITT!