Kultúra, oktatásVáltozó épületek, átalakuló társadalom

2018. március 22., csütörtök
 

Március 23-án nyílik a Vásárhely Anno kiállítás az Emlékpontban. Egyedülálló kezdeményezésként Hódmezővásárhely szocializmuskori fényképanyagát rendezi adatbázisba az Emlékpont és a Tornyai János Múzeum Vásárhely Anno projektje, amelynek első elemeként március 23-án 17 órakor az Emlékpont galériájában nyílik kiállítás.

 

 


 

A még rendezés alatt álló tárlatot bemutatva Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője hangsúlyozta: az 1945 és 1990 között készült felvételeket bemutató kiállítás célja megmutatni, hogy hogyan jelent meg a szocializmus a városképben ebben az időszakban.

A kiállítás mellett a projekt részeként áprilisra készül el az a kiadvány, amely mintegy kétszáz fényképen keresztül ábrázolja az államszocializmus idejében formálódott városképet, majd májusban, online felületen lesz elérhető az az adatbázis, amely tizenkétezer fotó által a város közéleti eseményit, családi pillanatait és mindennapi életképeit bemutatva érzékelteti ezt a korszakot. Az adatbázis az Emlékpont és a Tornyai János Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár és a Német László Városi Könyvtár fotói mellett hírlaparchívumok és számos magánszemély gyűjteményének fényképeiből tevődik össze. Az intézményvezető szólt arról is, hogy néhány, már ismert felvétel mellett a legtöbb fotó most kerül első alkalommal bemutatásra a nagyközönség számára.

 

A pénteken nyíló Vásárhely Anno - A változó város, 1945–1990 című tárlat ötven tablóján látható ez az alakuló világ, a Hódtó, vagy a Kertváros létrejötte, az Andrássy út, vagy az Oldalkosár utca látványának átalakulása, a panelnegyedek születése. Megismerhető, hogyan lesz egy polgári városból szocialista város, s hogy hogyan törölték el a paraszti gazdasági egységeket – hiszen egy paraszti porta gazdálkodási egységként is értelmezhető –, mind a hagyományos életforma megnyilvánulásait, amelyek helyét egyveretű, panel-, sorházas, vagy házgyári technológiával létrehozott környezetet foglalta el.

 

A hagyományosan agrárváros Vásárhely ipara – a kisipar, a kézműipar – a szocializmus korában nagy termelőgyárak iparává alakult, s közben panelházak épültek, amely Vásárhely arculatát jelentősen megváltoztatták. Látható a tablókon, hogy tűnt el az, ami az Alföldön is egyedivé tette a vásárhelyiek városélményét, s hogyan formálták át ugyanolyan lakótelepek, amelyek akár a főváros Kőbánya városrészében, Szegeden, vagy a szolnoki panellakótelepeken is létrejöttek.

 

- Mindez a változás befolyásolta az emberek élet-élményét is, hiszen a szerves, történelmi fejlődésként kialakult paraszti és polgári környezet lebontása és a panelépítés az emberek közötti kapcsolatokat is átalakította – hangsúlyozta Miklós Péter, rámutatva, hogy a kiállítás mellett a hamarosan megjelenő, kétszáz fotót közlő kötet és a tizenkétezer fotót felölelő adatbázis ezeket a változásokat igyekeznek bemutatni.

 

A szocializmus korának idealizált emberképe ugyanolyan lakásban, ugyanolyan körülmények között él negyven–ötven négyzetméteren, közösségi terek nélkül, izolálva. A rendszer igyekezett az embereket kiszolgáltatottá tenni, hogy a munkahely után ne érezzék magukat az emberek otthon, a lakás csak funkcionális szerepet töltött be. Így készültek a szovjet házgyártás eredményként létrejött panelházak, amelyek megoldást adtak a hatvanas években megoldást jelentettek a lakáshiányra, s amely a népességrobbanás mellett a felszámolt tanyavilágból a városba költözők számára is elhelyezést jelentett. Az viszont nem lett volna kötelező – tette hozzá az intézményvezető –, hogy ezek a lakások egyformák legyenek és Budapesttől Győrig, Debrecentől Hódmezővásárhelyig ugyanolyan körülmények között kelljen élni az embereknek.

 

Azzal, hogy az egykori agrárvárosban az embereknek öt- és tízemeletesek árnyékában egyenéletet kellett élni, pont azt sorvadt el, ami Vásárhelyt Vásárhellyé tette. S ez az Emlékpont egyik küldetése, hogy ne felejtsük el, milyen volt az élet ott, ahol korábban nádasok, kertek voltak a panelházak előtt – fogalmazott Miklós Péter, hangsúlyozva: nem feltétlenül rosszabb az egyik a másiknál, csak érezhetjük, hogy másféle szocializáció, másféle életélmény adódna, ha ezek a szervesen fejlődő urbanisztikai struktúrák maradtak volna meg. Ezt a változást igyekszik bemutatni a kiállítás, amelynek legtöbb képe most látható először. Kiállításra kerülnek légifelvételek, profi fotósok képei és lelkes amatőrök fényképei is. A tárlat egyik nagy tanulsága lehet, hogy talán nem is gondolnánk, milyen élet zajlott valamikor ott, ahol ma egy-egy sok családnak otthont adó panelházsor áll.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Idén is szuper műsorral jön az Eötvös Cirkusz

Idén is szuper műsorral jön az Eötvös Cirkusz

Magyarország legrégebbi utazó cirkusza 2018-ban is új műsorral kedveskedik a cirkuszba járók népes táborának. Képekkel!
Interkulturális fesztivál a testvérvárosi kapcsolat jegyében

Interkulturális fesztivál a testvérvárosi kapcsolat jegyében

Hatodik alkalommal rendezte meg a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola és Gimnázium a fesztivált.
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026

Vásárhelyi Művészeti Díj 2026

Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.