KözéletVálságban az egészségügy

2011. március 23., szerda
 
Válságban az egészségügy

A népegészségügy az egészségügy más területeihez hasonlóan mély válságban van, ezért teljes megújulásra szorul – közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy szerdán Hódmezővásárhelyen a Ginkgo Sas különtermében rendezett konferencián.

 

 

 

Akadnak ugyan jó példák – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára az Egészséges Vásárhelyért Programot nevesítve -, de mint hozzátette, ezek nem váltak általánossá; indultak ígéretes projektek, de nem intézményesültek, és hiányzott a koordináció is – tette hozzá.
Szócska Miklós szerint a szűrés és a megelőzés, továbbá az intézményrendszer fejlesztésével eredményeket lehet elérni, de szükség van a lakosság szűrésekkel kapcsolatos magatartásának megváltozására is.
A nem dohányzók védelméről szóló törvény módosítása már a parlament előtt van, a dohányzás korlátozása a közösségi tereken a legjelentősebb népegészségügyi hatású jogszabályváltozással elérhető lépés lesz – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, ezt a mindennapok aprómunkája, a törvény betartatása és a leszokás támogatása követi majd.
A kormányzat több programmal igyekszik az emberek figyelmét felhívni az egészségmegőrzés fontosságára, s ebben jó partnernek bizonyult a sajtó is – mondta Szócska Miklós.
Paller Judit országos tiszti főorvos előadásában kifejtette, 2002 óta működik szervezett emlőszűrési program Magyarországon. A 45 és 65 év közötti nőket kétévente hívják be mammográfiás vizsgálatra.
A részvétel a vizsgálatokon 2010-ben 48,5 százalékos volt, de nagyok a területi eltérések. Az elmúlt években akadt olyan megye, ahol az érintettek egyötöde, s olyan is, ahol csaknem kétharmada megjelent a vizsgálatokon – tudatta a szakember.
A főorvos közölte: Magyarországon 359 mammográf működik, a szűrőállomások egy részén azonban nincs az eredmények pontos kiértékeléséhez szükséges szakember, az országban csupán 69 mammológus szakorvos dolgozik.

 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.