Kék hírekValószínű ez a magyar kriminalisztika legbrutálisabb bűnügye

2011. október 18., kedd
 

Az október 18-án tartott sajtótájékoztatón kiderült több hónapon át brutálisan bántalmazták az október 6-án Battonyán holtan talált nőt. A rendőrök olyan részletekről számoltak be, amelyek elolvasását csak erős idegzetű olvasóknak ajánljuk.

 

 

Képünkön az egyik gyanúsított szegedi elfogása

 

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya október 6-án büntetőeljárást indított különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 35 éves szegedi lakos ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján Battonyán, egy családi házban még 2010. év nyarán megölt egy 25 éves nőt, majd a holttestét elásta. Az elhalt maradványait helyszíni szemle keretében, a családi ház egyik fala alá beásva megtalálták. A csontozaton különböző, bántalmazásra utaló jellegű sérüléseket, töréseket fedezett fel az igazságügyi orvos szakértő-- közölte a rendőrség kedden Békéscsabán tartott sajtótájékoztatón. 

 

Még az elhalt maradványainak megtalálása napján, azaz október 6-án a délutáni órákban Szegeden a Békés Megyei Rendőr – főkapitányság munkatársai a gyanúsítottat elfogták, akinek az előzetes letartóztatását a Békéscsabai Városi Bíróság elrendelte.

 

A bűncselekménnyel összefüggésben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki továbbá a szegedi férfi volt élettársát egy 33 éves nőt, és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nőnek a jelenlegi élettársát, egy szintén 33 éves férfit. Mindketten battonyai lakosok, Békéscsabai Városi Bíróság őket is előzetes letartóztatásba helyezte.

 

 

A 25 éves nő együtt lakott a három későbbi gyanúsítottal Battonyán, egy családi házban. A halála előtt több hónapon keresztül bántalmazták, a brutalitásra jellemző, hogy az egyik gyanúsított olyan erővel rugdosta meg, hogy közben eltört a lábujja. Az elkövetők pókereztek is és a győztesnek az volt a "jutalma", hogy a sértettet megverhette, megrugdoshatta. Még ennél is fájdalmasabb „beavatkozásokat” is el kellett, hogy viseljen a 25 éves nő. A fogait fogóval tépték ki, a lábujjait ugyancsak fogóval eltörték. A körmei alá tűt szúrtak, majd a körmeit is fogóval tépték le. Amikor már feltűnően láthatóak voltak a sérülései, nem engedték ki a házból, láncra verték. Többször fel is akasztották. Kötéllel húzták fel a gerendára, úgy, hogy a nő lába nem érte a földet. Volt, hogy közben fával ütötték, verték, s a fulladás határáig tartották így, akkor engedték le. Kínzóeszköznek használták az izomstimuláló gépet is. Réka testét vízzel öntötték le, és a gépet a legerősebb fokozatra állították, így okoztak a testén áramütéseket. A kínzásfajták egy részét kegyeleti okokból nem hozzák nyilvánosságra. 

Kis Péter ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetője hangsúlyozta, hogy ilyen brutalitással elkövetett bűncselekményre eddig nem volt példa Békésben, sőt, valószínűleg a magyar kriminalisztika történetében sem.

Tóth Csaba rendőr alezredes elmondta, hogy az eljárás még nem fejeződött be, de a családi házban számos olyan eszközt foglaltak le, amely alátámasztja a bántalmazást. Találtak például különböző fogókat, szúró-vágó és elektromos stimuláló eszközöket. A több hónapon át tartó kínzás után a tettesek már lánccal kötözték ki az áldozatot.

A bűnügyi osztályvezető közlése szerint mindhárom gyanúsítottat elmeszakértői vizsgálatnak vetik alá, mindazonáltal a törvényi tényállás alapján a Büntetőtörvénykönyv az ilyen bűncselekmény elkövetőjét életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtja.

 
 
Forrás: BMRFK
VH
 

Olvassa el ezt is!

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.