Kultúra, oktatásVakáció!

2014. június 13., péntek
 
Vakáció!

Ma véget ér az iskolákban a tanév és megkezdődik a mintegy két és fél hónapos nyári vakáció. Az idén több mint 1,3 millió diák teszi félre a nyári hónapokra az iskolatáskát, közülük mintegy 774 ezren általános iskolában tanultak.

 

 

 


A Vásárhelyi Hírek érdeklődésére, Balázs József a Hódmezővásárhelyi Tankerület tanügyigazgatási referense elmondta, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon, Mindszenten, Székkutason összesen 367 tanuló végleg búcsúzik az általánosiskolájától.

 

 

Fontos dátumok a következő tanévben:

Tanévkezdés: 2014. szeptember 1.

A 2014/2015-ös tanév szeptember elsején, hétfőn kezdődik. A tanév 181 napos, míg a nappali tagozatos középiskolákban és szakiskolákban 180 tanítási nap lesz.

Első évfolyamos diákok felmérése: 2014. október 10-ig

Az általános iskoláknak október 10-ig kell felmérni azoknak az elsősöknek a számát, akiknél - az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján - az alapkészségek fejlesztését jobban kell támogatni.

Őszi írásbeli érettségi: 2014. október 10-től 27-ig

Őszi szóbeli érettségi: 2014. november 6-tól 22-ig

Őszi szünet: 2014. október 27-től október 31-ig

A szünet előtti utolsó tanítási nap október 22., szerda, a szünet utáni első tanítási nap pedig november 3-a, hétfő.

Téli szünet: 2014. december 22-től január 2-ig

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 19., péntek, a szünet utáni első tanítási nap 2015. január 5-e, hétfő.

Fizikai állapot felmérése: 2015. január 5. és május 27. között

Ismét felmérik a diákok fizikai állapotát és edzettségét, a vizsgálatot 2015. január 5-e és május 27-e között végzik az iskolák.

Az első félév vége: 2015. január 16.

Az első félév január 16-ig tart, az iskoláknak pedig 23-ig értesítik a tanulókat és a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

Tavaszi szünet: 2015. április 2-től április 7-ig

A szünet előtti utolsó tanítási nap április 1., szerda, a szünet utáni első tanítási nap 2015. április 8., szerda.

Utolsó tanítási nap az utolsó évfolyamon: 2015. április 30.

A végzősöknek utoljára április 30-án kell iskolába menniük. A Belügyminisztérium fenntartása alá tartozó szakközépiskolákban 2015. május 22-én, a Honvédelmi Minisztérium iskoláiban pedig 2015. május 29-én lesznek utoljára órák.

Országos kompetenciamérés: 2015. május 27.

A hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamon 2015. május 27-én tartják az éves kompetenciamérést.

Nyelvi felmérés: 2015. június 11.

Az iskolák hatodik és nyolcadik évfolyamán az angolt vagy németet első idegen nyelvként tanulók körében június 11-én végeznek nyelvi felmérést.

Tavaszi érettségi időszak, írásbeli vizsgák: 2015. május 4-től 26-ig

Szóbeli érettségi vizsgák: 2015. június 4-től 26-ig

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpontok

szóbeli vizsgák

-

június 4-11.

-

szóbeli vizsgák

június 15-26.

Utolsó tanítási nap: 2015. június 15.

A közép- és általános iskolákban június 15-én, hétfőn ér véget a tanítás.

 
 
VH - eduline
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok Éjszakája fesztiválhangulatban

Múzeumok Éjszakája fesztiválhangulatban

Vásárhelyen a már hagyományossá vált Múzeumok Éjszakáját, előtte és utána, egy-egy – programokban gazdag - nappal spékelték meg. Részletes program!
Golyóálló mellény és testzsír mérés

Golyóálló mellény és testzsír mérés

Láthatóan valamennyi korosztály nagy élvezettel vetette bele magát az egészség- és bűnmegelőzési nap igazán színvonalas és idén is gazdag programjaiba. Képekkel!
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban

Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban

2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Például a 2026-os év egy négynapos hosszúhétvégével fog kezdődni.
A szépségipar vásárhelyi díjazottjai

A szépségipar vásárhelyi díjazottjai

Balatonfüreden rendezték meg a Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Egyesület és Balatonfüred Önkormányzatának közös szervezésében a 67. Magyar Bajnokságot.
 

És ezt már olvasta?

A hódmezővásárhelyi leventékről nyílt kiállítás
A hódmezővásárhelyi leventékről nyílt kiállítás A hódmezővásárhelyi leventék kálváriájáról nyílt Szebb jövő helyett háború, halál, fogság és megbélyegzés címmel kiállítás a Tornyai János Múzeumban.
 
Civil és sportszervezetek kaptak támogatást
Civil és sportszervezetek kaptak támogatást Hódmezővásárhely Önkormányzata idén is több, mint 35 millió forinttal támogatja a helyi egyesületek működését.
 
Az év online diákmédiuma lett a vásárhelyi Liszt média
Az év online diákmédiuma lett a vásárhelyi Liszt média Az Országos Ifjúsági Sajtófesztivál a fiatal újságírók és rádiósok legnagyobb éves találkozója. Idén is díjazták a legjobb diákújságírókat.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 18. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
A bíróság szerint sem tartható népszavazás
A bíróság szerint sem tartható népszavazás

Helyben hagyta a Szegedi Törvényszék a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság döntését, amely nem hitelesítette a benyújtott helyi népszavazási kérdést.

 
A Gulág táborokról nyílik kiállítás az Emlékpontban
A Gulág táborokról nyílik kiállítás az Emlékpontban Szembesítés címmel nyílik a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról kiállítás kedden Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban.
 
Sárgulás Vásárhelyen
Sárgulás Vásárhelyen Május 23-án 154 végzős hallgató búcsúzott – ha nem is véglegesen – az alma matertől a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán.