Kultúra, oktatásVajdasági agrárképzés vásárhelyi bázissal

2010. október 14., csütörtök
 
Vajdasági agrárképzés vásárhelyi bázissal
Az Uniós tagjelölt Szerbia, tanfolyamot elvégző gazdái lépéselőnyre tehetnek szert.

A Vajdaságból a napokban hét agrárszakember érkezett a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karára, hogy mint oktatók segítsék szerbiai gazdák növényvédelmi képzését. A 2011. szeptember végéig tartó, hamarosan induló képzési program keretében 120 gazda ismerkedhet meg a korszerű növényvédelemmel, ezen belül az Európai Unió tagországaira vonatkozó szabályozásokkal. Vagyis, ezzel az Uniós tagjelölt Szerbia, tanfolyamot elvégző gazdái lépéselőnyre tehetnek szert. A Novi Sad-i Egyetemet bevonva, az úgynevezett ’Magyarország - Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program’ pályázatának finanszírozásában a hódmezővásárhelyi kar koordinálja a képzési program személyi és tárgyi feltételeinek kialakítását, és lebonyolítását több vajdasági városban: Bácskatopolyán, Szabadkán, Temerinben és Zentán. Ennek, a már előzetes felmérés alapján is nagy érdeklődést kiváltó projektnek, illetve további öt nyertes pályázat szerződésének aláírására október 20-án 10 órakor kerül sor a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.