Kultúra, oktatásVágó János Prima Díjat kapott

2012. november 26., hétfő
 
Vágó János Prima Díjat kapott

November 24-én este a szegedi Tisza Szállóban rendezett gálaesten, hetedik alkalommal adták át a Csongrád megyei Prima Díjakat.

 

 

(Fotó: DM)

 


A kuratórium döntése alapján Prima-díjat kapott a művészetben, a művészetért kifejtett munkájáért Vágó János hódmezővásárhelyi művésztanár, a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója, - nem mellesleg - a Városi Fúvószenekar vezetője.

Tegyük hozzá, emellett a zenészt, a kürtöst is díjazták. Ahogy Vágó János a Vásárhelyi Híreknek fogalmazott: „Pályafutásom eddigi legrangosabb elismerése mindegyiknek: a tanárnak, a muzsikusnak, a zenekarvezetőnek is szól”

 

A most 48 éves Vágó Jánosnak mint mondja, a mindennapjai szervesen kapcsolódnak a zenéhez, nem is tudná zene nélkül elképzelni az életét.

 

A zenei pályára Kerekes Pál a város egyik neves zenepedagógusa beszélte rá. A kürttel 1974-ben kezdett ismerkedni, majd tanára bírta rá, legyen hivatásos zenész. Innen már egyenes út vezetett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, amelynek végén zeneiskolai kürttanár diplomát szerzett. Később a Debreceni Egyetem képzésében mesterfokozatú okleveles kürttanár lett. Zenetanári, muzsikus és zenekarvezetői pályafutása évtizedek óta összeforr Hódmezővásárhely nevével. 1994-től a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanszakvezetője, tanára, majd 2003-tól tagintézmény vezetője, 2007-től pedig igazgatója.

Közben 1994-ben újból létrehozta a Zeneiskola fúvószenekarát, mely azóta folyamatosan működik. 1995-től a Városi Fúvószenekar karnagya. 2011-ben a Zenekar Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat kapott.

 

Az idei Prima Díj pedig a művésznek, a művésztanárnak szól. Vágó János szerint a díj a zeneszerető közösség elismerése, a közönség értékelése is, mert ahogy fogalmazott: „Úgy gondolom összefüggés van a közönség tapsa és a nekem ítélt díj között. Számomra ezért is a legbecsesebb.”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.