Kék hírekVádemelési javaslat a vásárhelyi gyilkos ellen

2013. szeptember 18., szerda
 
Vádemelési javaslat a vásárhelyi gyilkos ellen

Minősített emberölés miatt javasol vádemelést a rendőrség. A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés lehet.

 

 

 

 


Mint ismert, Hódmezővásárhely külterületén T. Sándor 2013. július 15-én délután előzetes szóváltás nélkül egy késsel többször megszúrta anyja 67 éves élettársát, aki ennek következtében néhány percen belül meghalt.

 

A nyomozás megállapította, hogy T. Sándor vélhetően bosszúból gyilkolt. A gyanúsított azért haragudott a 67 éves férfira, mert aznap kézhez kapott egy vádiratot, amelyben vele szemben az ügyész egy korábbi a sértett sérelmére elkövetett bűncselekménye miatt végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. T. Sándor álmában támadta meg az idős embert, akinek így esélye sem volt, hogy védekezzen a 21 késszúrás ellen.

Ezek a körülmények megalapozták, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya előre kitervelten, aljas indokból és célból, különös kegyetlenséggel valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettére minősítette a gyanúsítást. A férfi beismerő vallomást tett.

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást időközben befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal a Csongrád Megyei Főügyészségnek megküldte.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi művészek emléke

Vásárhelyi művészek emléke

A felújított Bessenyei Ferenc Művelődési Központ oldalfalára az utókor számára emléküket megőrzésre érdemes XX. századi jeles személyiségeknek állítanak emléket.
Az alföldi táj ünnepe - Fehértó Napja

Az alföldi táj ünnepe - Fehértó Napja

Ebben az évben tizennegyedik alkalommal rendezi meg szeptember 21-én szombaton a Körös-Maros Nemzeti Park és Kardoskút Község Önkormányzata a Fehértó Napját. Részletes program!
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.