Kék hírekVádemelési javaslat a vásárhelyi csalók ellen

2013. augusztus 7., szerda
 
Vádemelési javaslat a vásárhelyi csalók ellen

A hódmezővásárhelyi 31 éves K. Zoltán és három társa 2 milliós kárt okozott hamis néven vásárolt mobiltelefonnal és a hozzátartozó előfizetésekkel.

 

 

 

 

 

Valótlan személyi adatokkal és hamis okiratok felhasználásával vásárolt akciós mobiltelefonokat egy férfi Hódmezővásárhelyen. A gyanú szerint a futár is segítette.

Egy éves nyomozás végére tett pontot a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság, amikor vádemelést javasol a helyi ügyészségnek K. Zoltán 31 éves hódmezővásárhelyi lakos és három társa ellen csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint K. Zoltán 2012. májusától összesen 13 akciós mobiltelefont és hozzátartozó előfizetést vásárolt egy online shopból. A szerződésekhez főként valótlan személyi adatokat, a csomagok átvételéhez hamis okiratokat használt. Előfordult olyan is, hogy létező személy adatait adta le a szerződéskötéshez, aki ezután igencsak meglepődött, amikor az első számlát kézhez kapta a tudta nélkül megrendelt szolgáltatásról.

A gyanú szerint a férfit a csomagokat kézbesítő futár is segítette, közreműködése nélkül ugyanis nem tudta volna a mobiltelefonokat átvenni. A csalás leplezését szolgáló meghatalmazásokat két hódmezővásárhelyi lakos írta alá némi anyagi ellenszolgáltatásért. K. Zoltán az előfizetési díjakat és a mobiltelefonok részleteit nem fizette, így közel kétmillió forintos kár érte a szolgáltatót.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a csalássorozat nyomozását 2013. augusztus 5-én befejezte és a négy a gyanúsított ellen vádemelést  javasol a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészségnek.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.