Kék hírekVádemelési javaslat A. Arnold ellen

2013. október 29., kedd
 
Vádemelési javaslat A. Arnold ellen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást az előzetes letartóztatásban lévő A. Arnold ügyében aki ellen 34 rendbeli lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt, míg bűntársai ellen orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést az ügyészségnek.

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kiemelten kezeli a kerékpárlopások felderítését, aminek eredményeként a rendőrök egy tavaly novemberben történt kerékpárlopás nyomozása során jutottak el egy orgazdához, ahol négy kerékpárt találtak. (A képen látható 4 kerékpár visszakerült a jogos tulajdonosokhoz).

 

A férfi gyanúsítottként beismerte, hogy ennél jóval több kétkerekű került hozzá értékesítésre az idén májust megelőző hónapokban, tájékoztatta Szenti Szabolcs a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Vásárhelyi Híreket.

A rendőrszázados az ügyről a Vásárhelyi Híreknek azt is elmondta, a vásárhelyi nyomozók május 28-án fogták el A. Arnold  24 éves fiatalembert, akit azzal gyanúsítottak, kerékpárokat tulajdonított el a város különböző pontjairól. A. Arnold először mindent tagadott, majd az elé tárt bizonyítékokat látva vallomást tett. Kiderült, hogy többek között lépcsőházakból, kerékpártárolókból, az autóbusz- és vasútállomásról lopott kerékpárokat, amelyeket ezután értékesített. Ebből, valamint alkalmi és bolti lopásokból tartotta el magát. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kihallgatását követően őrizetbe vette. Nem sokkal később előzetes letartóztatását is elrendelték lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

 

A napokban lezárult nyomozás során összesen 34 bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg a vásárhelyi nyomozók A. Arnoldot. A  24 éves fiatalember a gyanú szerint 24 kerékpárt tulajdonított el a város különböző pontjairól 2012. novembere és 2013. májusa között. A nyomozás kiderítette, hogy a fiatalember élelmiszer és ruházati boltokból is lopott, valamint több kerékpáron hagyott értéket is elemelt. Elfogása előtti napokban a Pálffy utcán tuját és muskátlikat tépett ki a helyéből.

A vásárhelyi rendőrök előállították D. Zsoltot is. A gyanú szerint A. Arnold a 20 éves fiatalemberen keresztül értékesítette a lopott kétkerekűket az M. családnak, apának és fiának. A nyomozók a házkutatások során három kerékpárt megtaláltak és lefoglaltak.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte. Az előzetes letartóztatásban lévő A. Arnold ellen 34 rendbeli lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt, míg bűntársai ellen orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést az ügyészségnek.

 

Olvassa el ezt is!

Attila már a jövőbe néz

Attila már a jövőbe néz

A Vásárhelyi Hírek is közreadja a számlaszámot, hogy a két hete vasúti balesetben mindkét lábát elvesztett húszéves Révész Attilát és családját segíthessük.
Újabb lendületet vett a vásárhelyi tramtrain

Újabb lendületet vett a vásárhelyi tramtrain

A tervezet 30 méter hosszú, dízel-elektromos vegyes üzemű járművek beszerzésével számol. A szerelvények 100-zal mennek és csúcsidőszakban 20 perces követési idővel járnak majd.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak

A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 

És ezt már olvasta?

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.