Kék hírekVádemelés egy sportegyesület vezetőjével szemben

2014. december 17., szerda
 
Vádemelés egy sportegyesület vezetőjével szemben

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a mindszenti férfivel szemben aki többek között egy helyi sportegyesület vezetőjeként és nevében eljárva követett el bűncselekményeket.

 

 

 

 

A vádirat szerint a vádlott egy mindszenti sportegyesület vezetőjeként jellemzően arra való valótlan hivatkozással kért és kapott kölcsön sértettektől, hogy különböző pályázatok elnyeréséhez szükséges önerőt biztosítja abból. Vádlott hat személytől kért a reális visszafizetés lehetősége és szándéka nélkül 100.000. és 800.000. Ft. közötti összegeket a 2012. és 2013.-as években. Mindezeken túlmenően, mint az egyesület elnöke 2006. és 2013. között az egyesület bankszámláiról 2,1 millió Ft.-ot vett fel és rendelkezett azzal sajátjaként.

 

Vádlott magánszemélyként is kért és kapott kölcsön a visszafizetés valós szándéka nélkül 100.000. és 450.000 Ft.-ot sértettektől, volt ahol fedezetül saját gépkocsiját ajánlva fel, amelyet azután elvonva az autót külföldieknek értékesítette. Ezen túlmenően általa hamisított meghatalmazási szerződéssel egy 6 millió Ft.-os mindszenti ingatlan tulajdonos tudta nélküli értékesítésben is közreműködött 2012. januárjában.

Fentieken túlmenően vádlott egy közeli község jegyzőjeként számítógép javításra 100.000. Ft.-ot vett fel azonban azt saját céljaira fordította.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádlottat többek között jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével, nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja. Vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Főügyészség
 

Olvassa el ezt is!

Élethelyzetek társasjátéka

Élethelyzetek társasjátéka

Kellemes időtöltést ígérő 4-6 személy által játszható társasjátékkal lepte meg Hódmezővásárhely iskoláit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Képekkel!
Jó helyre kerültek az ösztöndíjak

Jó helyre kerültek az ösztöndíjak

A Hódmezővásárhelyi Rotary Club és Alapítványa minden évben ösztöndíjakat adományoz azoknak a kiváló diákoknak, akiknek anyagi körülmények csak kis részben teszik lehetővé céljaik elérését. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Program a gyermekvállalás támogatására

Program a gyermekvállalás támogatására

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.