Kék hírekVádemelés a hódmezővásárhelyi fegyveres rabló ellen

2011. június 30., csütörtök
 
Vádemelés a hódmezővásárhelyi fegyveres rabló ellen

A rendőrség befejezte a nyomozást, az ügyészség pedig vádat emelt az ellen a 33 éves hódmezővásárhelyi férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 31-én a déli órákban egy fegyvernek látszó tárggyal ki akart rabolni egy ékszerboltot Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

Mint ismert, január 31-én a déli órákban Hódmezővásárhely belvárosában egy férfi arcát egy fekete kötött sapkával és  napszemüveggel eltakarva bement az egyik ékszerboltba, ahol egy pisztolyszerű tárgyat tartott az alkalmazott fejéhez. Ekkor a sértett megnyomta a pánikgombot, mire az elkövető elállt a szándékától és üres kézzel elmenekült. A támadás során senki sem sérült meg. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozóival közösen felderítették az elkövető személyét, majd kihallgatását követően őrizetbe vették.

Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ellen a rendőrség a nyomozást befejezte, az ügyészség pedig fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt vádat emelt. Tettéért akár tizenöt év szabadságvesztést is kaphat.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.