Kultúra, oktatásÚtközben egy megálló

2013. november 6., szerda
 

Pokomándy Zsuzsa utóbbi három évben készített színes, izgalmas, látványos iparművészeti alkotásai láthatók hétfőtől a Németh László Város Könyvtár előterében.

 

 

Fotók: VH

 

 

Sokoldalúságának tanúbizonysága a kiállítás, amelyen csipke, foltmozaik, mellett ikonokat és tűzzománc képeket, ékszereket is láthatunk. Első pillantásra is látható, hogy a keze alatt formálódó többféle anyag és technika több évtizedes alkotói esszenciája a kiállítás.

„Párhuzamosan futó mindegyik! Nem lehet azt mondani, hogy bizonyos időszakonként ezzel vagy azzal foglalkozom,” mondta Pokomándy Zsuzsa a Vásárhelyi Híreknek.

 

A most látható négyféle munkái mellé még több is felsorolható lenne, hiszen neve jól ismert a hódmezővásárhelyi iparművészettel foglalkozók, a hobbiként működő klubbok körében. Foglalkozik népi hímzéssel, népviselet varrással, szövéssel, gyöngyfűzéssel és gyöngyszövéssel, tojás díszítéssel, de éppen úgy üvegfestéssel, díszdobozok készítésével is.

Munkái számtalan egyéni és csoportos kiállításon mutatkoztak be a dél-alföldi megyék településein, több díjat nyert is az elmúlt években. A most megnyílt kiállításon is láthatunk nemrég díjazott alkotásokat, ezek egyike a Magyar Kézművességért Alapítvány által díjazott foltmozaik képe. Egyébként a kiállításon látható munkáinak nagy része zsűrizett.    

„Sokoldalúság, precizitás jellemzi Pokomándy Zsuzsa munkáit. Mindegyik műfajnak megvannak a maga sajátosságai, ha úgy tetszik szabályai, amelyekkel tisztában van.” Ezt már a kiállítás megnyitó Ormos Zsuzsa grafikus mondja. „Meghatározza a látványt például a csipke esetében a díszítés megválasztása, a foltmozaiknál a színek összhangja. Az ikonfestésnek pedig kötöttségei vannak.”- teszi hozzá Ormos Zsuzsa.

 

A Németh László Városi Könyvtárban december 20-ig látogatható kiállítást még biztos sokan megnézik, hiszen a megnyitóra is igen nagyszámú érdeklődő jött el. Ami elsősorban a régióban, a különféle iparművészeti műfajokban alkotók részéről, Pokomándy Zsuzsa ismertségének és elismertségének köszönhető.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Árelőny Vásárhelyen

Árelőny Vásárhelyen

Versegi Attila: Ezen a nyomott áron akár 2014 végéig is vállalnánk a szolgáltatás folytatását Hódmezővásárhelyen hiszen legalább 30 helyi dolgozónk munkahelyéről is szó van.
Még felmelegedni sem volt ideje

Még felmelegedni sem volt ideje

Feljelentést tesz a hódmezővásárhelyi Önkormányzat ismeretlen tettes ellen, aki vagy akik a Szabadság téri egyik társasházban a frissen felszerelt gázkonvektort leszerelték és elvitték.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...