GazdaságUtcalátvány

2011. március 6., vasárnap
 

Elvileg minden akadály elhárult, kezdődhet a Rapcsák András utca társasházainak felújítása. A házak szervesen illeszkednek a Városrehabilitációs programba. 

 

 

 

A Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program a kulturális-közművelődési intézmények, illetve a belváros infrastruktúrájának, az egységes városkép kialakításának programja. Mint már arról a Vásárhelyi Hírek többször beszámolt, a program keretében mind infrastrukturális értelemben, mind pedig szemléletében, funkcionalitásában átalakításra kerül a Tornyai János Múzeum, az Alföldi Galéria, továbbá a Dr. Rapcsák András út is felújításra kerül. A város központjában található út összeköti a város közművelődési-kulturális, közigazgatási, gazdasági és egyházi intézményeit. Az út önkormányzati kezelésbe kerül a Tornyai Projekt kapcsán, mely lehetővé teszi a városközpont intézményeinek fejlesztése mellett a Dr. Rapcsák András út átalakítását, fejlesztését is. A tervek szerint 8.220 m2-en újul meg a Deák Ferenc utca és a  Kossuth tér közötti szakasz, forgalomcsillapítással, díszburkolattal, zöld- és vízfelületekkel, közterületi kerámia alkotásokkal. A program megvalósításának nélkülözhetetlen része a Rapcsák András utca ehhez a szakaszához tartozó lakóházainak felújítása, beleértve a Lázár utca és a Hódi Pál utca három épülettömbjét is. A Vásárhelyi Közgyűlés részére 2010. novemberében ismertetett társasházi felújításokra vonatkozó elképzelések és az  elvégzendő munkafolyamatok eredményeként, most a társasházak benyújtották az árajánlatokat. Az egyes társasházi közösségek, a lakók összetétele függvényében tudja vállalni a felújítások önrészét. Van ahol csak a homlokzat rendbehozatalát, van ahol viszont az energia-megtakarítást is eredményező felújítást is meg kívánják valósítani, mely nyílászáró-cserét, tetőcserét is magába foglalja. Az összesített előzetes költségvetés a tíz épületre 71 millió forint, amelyből az egyharmadát, közel 24 millió forintot az Önkormányzat vállalna magára.

 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.